Golden Boy: 20 főre szűkült a lista – íme, a jelöltek!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 14:05
null
Matthijs de Ligt megvédheti a címét (Fotó: AFP)
Néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozták a Tuttosport által alapított Golden Boy-díj 2019-es jelöltjeit. Az eredetileg 40 fős listát most leszűkítették 20 főre. Íme!

 

A felsorolásban maradt a tavalyi győztes Matthijs de Ligt, de lehet szavazni többek között Joao Félixre, Jadon Sanchóra, Ansu Fatira, Kai Havertzre, Vinícius Júniorra vagy épp Erling Haalandra, Szoboszlai Dominik csapattársára is.

Íme, a 20 fős lista

 

A 2003-ban alapított díjat – melyet minden évben a legjobb 21 év alatti, Európában szereplő futballista kap meg – az elmúlt 15 esztendőben nyolcszor középpályás, hétszer támadó nyerte el, tavaly első védőként a Juventushoz igazoló De Ligt kapta az elismerést.

Az idei jelöltek között a La Liga vitte a prímet 10 futballistával, a Premier League-ből, a Serie A-ból és a Bundesligából is 6-6 játékos volt a díj várományosai között.

SZAVAZNI IDE KATTINTVA TUDNAK!

AZ EDDIGI GYŐZTESEK
2003:
Rafael van der Vaart (holland)
2004: Wayne Rooney (angol)
2005: Lionel Messi (argentin)
2006: Cesc Fabregas (spanyol)
2007: Sergio Agüero (argentin)
2008: Anderson (brazil)
2009: Alexandre Pato (brazil)
2010: Mario Balotelli (olasz)
2011: Mario Götze (német)
2012: Isco (spanyol)
2013: Paul Pogba (francia)
2014: Raheem Sterling (angol)
2015: Anthony Martial (francia)
2016:
Renato Sanches (portugál)
2017: Kylian Mbappé (francia)
2018: Matthijs de Ligt (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik