Gera, Varga, és akit Dzsudzsák is megelőzött – gólkirályok, akik alig találtak be

Vágólapra másolva!
2019.05.14. 21:05
null
Munir el-Hamdaui bajnok lett az Ajaxszal a 2010–2011-es idényben, de a góllövőlistán sokan megelőzték – többek között Dzsudzsák Balázs is (Fotó: AFP, archív)
Egészen borzalmas idényt produkált a vasárnap véget ért Premier League-ben a Huddersfield: az utolsó helyen záró együttes a 38 forduló alatt mindössze 16 pontot gyűjtött, 22–76-os gólkülönbséggel – a napnál is világosabb volt, hogy ez a teljesítmény rendkívül kevés az angol élvonalhoz. A házi gólkirály Karlan Grant lett, aki a maga négy találatával a legeredményesebb Huddersfield-játékosnak bizonyult a 2018–2019-es PL-idényben. Ennek apropóján megnéztük, sikerült-e valakinek hasonló „bravúr”, illetve hogy egy-egy bajnoki címet nyerő gárdában kinek kellett a legkevesebb találat a házi góllövőlista első helyének megszerzéséhez.

 

Fontos megjegyezni, hogy olyan bajnokságokat vettünk alapul, ahol legalább 30 fordulót rendeznek egy idény során. Kezdjük a bajnokcsapatok kevés gólt szerző ászaival.

A magyar NB I históriás könyvét böngészve nem is kell olyan sokat visszalapozni, hogy példát találjunk. A 2012–2013-as idényben a Pintér Attila irányította Győri ETO volt a bajnok, és a 30 mérkőzésen 57 gólt szerzett a csapat. A házi gólkirály a jelenleg az FTC-ben futballozó Varga Roland lett 12 találattal – a válogatott szélső ezzel a teljesítményével csak ötödikként zárt az NB I-es mesterlövészek között: Nikolics Nemanja, Kabát Péter (13-13 gól), Böde Dániel (17) és Adamo Coulibaly (18) is megelőzte.

A 2000-es évekből még egy példát találunk hasonlóra a magyar bajnokságban: a 2003–2004-es évadot. A Ferencváros a 32 fordulóban mindössze 44 gólt szerezve lett bajnok, öt együttes (Újpest, DVSC, Sopron, Vidi, ZTE) is többel zárta a kiírást. A bajnokcsapat házi gólkirálya 11 találattal Gera Zoltán lett, aki a liga góllövőlistáján csak másodikként végzett a 17 találatig jutó Tóth Mihály (Sopron) mögött.

A nemzetközi futballban is találunk példákat. Az Ajax az Eredivisie 2010–2011-es idényét (34 forduló, 72 szerzett gól) úgy nyerte meg, hogy házi gólkirálya a 13 találatig jutó Munir el-Hamdaui lett. A marokkói légióst a holland bajnokságban abban az évadban tizenhárman (!) előzték meg, köztük a bronzérmes PSV akkori játékosa, a 16 gólt szerző Dzsudzsák Balázs.

Egy kis nosztalgiára álljunk meg: Dzsudzsák Balázs 2009 augusztusában két szabadrúgásgóllal és egy gólpasszal vette ki a részét az Ajax 4–3-as legyőzéséből. Alighanem egyik legjobb meccsét játszotta a PSV színeiben.Újra átélheti a legjobb pillanatokat ide kattintva!

A szomszédos román Liga 1-ben az FCSB – akkori nevén Steaua Bucuresti– megvédte bajnoki címét a 2013–2014-es idényben, úgy, hogy a legtöbb gólt (szám szerint 71-et) szerezte a ligában. Gondolhatnánk, hogy egy gólerős csatár vagy középpályás megszórta magát, de nem: a legeredményesebb bukaresti játékos a 10 találatig jutó Federico Piovaccari volt, akit hatan is megelőztek a bajnokság góllövőlistáján.

A topligák közül a spanyol La Liga szolgáltat precedenst: a 2001–2002-es bajnok Valencia a 38 forduló alatt csupán 51 gólt szerzett (öt csapat is túlszárnyalta ezt akkor), a házi gólkirály pedig a hét találatig jutó klublegenda, Rubén Baraja lett.

Rubén Baraja ünnepli a gólját, mögötte John Carew – a Valencia rendkívül sikeres volt a 2000-es évek elején (Fotó: AFP, archív)
Rubén Baraja ünnepli a gólját, mögötte John Carew – a Valencia rendkívül sikeres volt a 2000-es évek elején (Fotó: AFP, archív)


Az AC Milan úgy tudta megnyerni a Serie A 1993–1994-es idényét, hogy a 34 forduló alatt mindössze 36 gólt szerzett (a 17 ellenfélből 10 is többel zárt), viszont 19 győzelmet aratott, 12 döntetlen mellett pedig csak háromszor kapott ki. Ehhez a bajnoki címhez Daniele Massaro 11 góllal járult hozzá, csaknem egyharmadát magára vállalva az összes találatnak. A Serie A góllövőlistáján Massarót 13 futballista előzte meg, olyanok, mint Roberto Mancini, Ruud Gullit, Roberto Baggio vagy Gianfranco Zola. Az élen Giuseppe Signori végzett 23 találattal.

Jöjjön egy remek példa az ínyenceknek és az angol futball kedvelőinek. A Plymouth Argyle a 2001–2002-es idényben akkor rekordnak számító 102 pontot gyűjtve nyerte meg a negyedosztályt (Third Division akkori nevén). A 46 forduló alatt 71 gólt szerző együttes házi gólkirályi címén ketten osztoztak: az egyaránt 11-11 találatig jutó Graham Coughlan és David Friio –átlagban négymeccsenként egy gólt produkáltak. Előbbi kiváló belső védő volt játékosként, jelenleg a harmadik ligás Bristol Rovers menedzsere, míg utóbbiból, a korábbi középpályásból a Nottingham Forest, majd a Manchester United játékosmegfigyelője lett.

A Huddersfieldhez visszatérve: két idénnyel ezelőtt, a La Liga 2016–2017-es kiírásában az utolsóként végző Granada házi listáján két, öt találatot szerző futballista (Mehdi Carcela és Artem Kravec) zárt az élen. A Huddersfieldnél is gyengébb idényt produkált a Premier League-ben a Derby County, amely a 2007–2008-as kiírásban 11 pontot tudott csak összekaparni. A 20 szerzett gólból Kenny Miller néggyel vette ki a részét, ezzel ő volt a legeredményesebb. Abban az idényben Cristiano Ronaldo 31-et lőtt a PL-ben...

A Sunderland egy évvel azelőtt hasonlóan borzalmas mérleggel pottyant ki a Premier League-ből, a házi góllövőlistán pedig négyes holtverseny alakult ki az élen: Liam Lawrence, Anthony Le Tallec, Tommy Miller és Dean Whitehead is három-három találatig jutott, a csapat összesen 26-ig.

Összeállításunk természetesen a teljesség igénye nélkül készült, az esetleges kiegészítéshez javaslataikat a hozzászólások között várjuk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik