Franciaország: magyar kapusedző az Auxerre-nél

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 13:49
A Magyarországon született Farkas Attila személyében magyar kapusedzőt neveztek ki a patinás Auxerre-nél, amely jelenleg a francia labdarúgó-bajnokság második vonalában (Ligue 2) szerepel.

Az 1978 tavaszán Budapesten született Farkas Attila a gyerekkorát Magyarországon töltötte, majd tinédzserként családjával Párizsba költözött, és az Auxerre magyar válogatott támadója, Kovács Kálmán révén került próbajátékra a klubhoz. Tizenhárom évesen azonban túl fiatal volt a bentlakásos képzéshez, ezért családjával maradt, a Paris FC-ben pallérozódott tovább, és onnan többször meghívót kapott a magyar korosztályos válogatottakba.

A kilencvenes évek közepén került vissza az Auxerre-hez, a tartalékcsapatban védett, majd miután megszerezte az edzői diplomát, a klub utánpótláskorú futballistáival foglalkozott – most innen nevezték ki a profik kapusedzőjévé.

Az Auxerre nem szerepel jól a másodosztályú bajnokságban, csupán a 16. helyen áll, ezért váltották le a napokban Jean-Guy Wallemme vezetőedzőt, akivel együtt távozott a korábbi kapusedző, Guillaume Warmuz is. Az új vezetőedző Bernard Casoni lett, aki játékosként tagja volt az 1993-ban Bajnokok Ligáját nyerő Olympique Marseille-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik