Fortuna Liga: Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk – Schäfer András

DUDUCZ TIBOR (Poprád)DUDUCZ TIBOR (Poprád)
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 10:38
null
Schäfer András szerint semmi pozitívat nem lehet elmondani a szombati mérkőzésről (Fotó: Lelkes Ernő)
Erre nem számított senki. Három győztes meccs után az újonc Liptószentmiklós ideiglenes otthonában, Poprádon 1–0-s vereséget szenvedett a DAC. Óriási csalódást okozott a csapat annak az ötven szurkolójának is, akik nyolcszáz kilométert utaztak, hogy a helyszínen biztassák a csapatot.


Rosszul játszott adunaszerdahelyi csapat. A mezőnyfölénye megvolt, de minden más statisztikai mutatóban jobb volt az óriási szívvel, lelkesedéssel játszó újonc.

„Semmi jót nem lehet mondani a meccsről. Sajnos nagyon gyengén játszottunk, senki sem mutatta meg akarakterét. Ha meg is mutatta, akkor az még nagyobb baj. Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk – mondta aNemzeti Sportnak Schäfer András. – Nem leptek meg bennünket a hazaiak, tudtuk, hogy mit fognak játszani. Az előző meccseken mi szereztük az első gólt, és ezután jól játszottunk. Ma nem így történt. Ellenfelünk talált egy gólt, ezután nem tudtunk felállni. Egyszer sem találtunk be a kapuba, így főleg agólok hiányoztak a találkozón. Részünkről nem lehetett látni egy az egyeket támadásban, valamint aktivitást, magabiztosságot, a párharcok felvállalását. Úgy gondolom, minden hiányzott acsapatból.”

FORTUNA LIGA
13. FORDULÓ
Liptovsky Mikulás (Liptószentmiklós)–Dunaszerdahelyi AC 1904 1–0
(Vosko 29.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik