Fogadási botrány: kipakolt a gyanúsított, fogadott a Loki-Fiorentinára

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 13:59
A német ARD Sportschau és az interpool.tv információi szerint vallomást tett a bochumi ügyészségen a horvát Ante Sapina, a 2009-es fogadási botrány egyik gyanúsítottja.

A 2005-ös német fogadási botrányban is érintett Sapina elmondása szerint fogadott a DVSC–Fiorentina Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre, megtéve az olaszok (egyébként papírforma) győzelmét. Az ARD Sportschau tartalmi idézete szerint Sapina tudta, hogy „a terv szerint a magyaroknak ki kell kapniuk".

A DVSC vesztegetési kísérlet jelentésének elmaradása miatt eltiltott kapusa, Vukasin Polekszics korábban elmondta: egy titkos tanú hazugságai alapján bűnhődtek – elképzelhető, hogy ez Sapina volt.

A Debrecen korábbi tájékoztatása szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálata megállapította: nem volt bunda a magyar bajnok mérkőzésein. Az UEFA fegyelmi bizottsága Polekszicset és Mészáros Norbertet jelentési kötelezettség elmulasztása miatt tiltotta el, 2012 júniusáig, illetve 2011 decemberéig.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik