FIFPro: a női labdarúgásra veszélyesebb az egészségügyi vészhelyzet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 23:48
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint a fejlődési pályán lévő női labdarúgásra veszélyesebb a jelenlegi egészségügyi vészhelyzet, mint a férfi futballra.

A szervezet tanulmányában kiemeli, a női labdarúgásra egzisztenciális válság várhat a járvány elmúltával, ugyanis sok játékos elveszítheti a megélhetését.

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy őket jobban sújtja majd a várható válság” – fogalmazott Jonas Baer-Hoffmann, a FIFPro főtitkára.

Hozzátette, ha nem lesznek kellően körültekintőek, évekre visszavetheti a női szakágat a járvány.

A férfi játékosok elsősorban a klubnál kapott fizetésükből élnek, a nők esetében ugyanakkor a válogatottnál kapott pénzösszeg is kiemelten fontos. Most, hogy nincsenek nemzetközi mérkőzések, és nem tudni, kit milyen mértékben tud kompenzálni a nemzeti szövetsége, sokan kényszerülhetnek profi karrierjük feladására” – magyarázta Baer-Hoffmann.

A főtitkár hozzátette, hogy az olimpiai női labdarúgótorna fontos lett volna a sportág nézőszámának növelése szempontjából, és a tokiói játékok jövő nyárra halasztása érzékeny veszteség a játékosoknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik