FIFA: Rummenigge szerint nincs értelme bővíteni a vb mezőnyét

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 19:25
Karl-Heinz Rummenigge értelmetlennek nevezte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) azt a döntését, hogy 2026-ban már 48 csapat vehet részt a világbajnokságon.

A német sportvezető, aki az európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) elnöke, illetve a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója egy, a sportnak az üzleti vonatkozásairól szóló düsseldorfi konferencián bírálta a FIFA eljárását is.

„Nonszensz a 32-ről 48 csapatosra bővítés” – szögezte le, majd úgy folytatta: „A világbajnokság egyedülálló, a világ legnagyobb sporteseménye. A FIFA-nak nagyobb felelősséggel, demokratikusabban kellene ezt kezelnie.”

Rummenigge szerint össze kell ülnie a nemzetközi szövetség és az ECA képviselőinek, s a találkozón utóbbiak kérdéseket tesznek majd fel.

„A FIFA-nak az a mottója, hogy »törődünk a szurkolókkal«” – emlékeztetett, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzetközi szövetségnek „kicsit el kell távolodnia a politikától, illetve a pénzügyektől, és több figyelmet kell fordítania magára a labdarúgásra”.

Rummenigge arról is beszélt, hogy a legerősebb klubok ugyan nem tervezik, hogy nem engedik el játékosaikat a vb-re – mert az nem lenne jó a szurkolóknak –, de az utóbbi években nagyon megerősödtek, megnőtt a befolyásuk, így őket kihagyva az egyeztetésből nehéz elfogadható döntéseket hozni.

A nemzetközi szövetség tanácsa január 10-én határozott úgy egyhangúlag, hogy kilenc év múlva már 48 csapat alkotja a vb mezőnyét, s ezek az első szakaszban 16 hármas csoportban küzdenek meg egymással.

A világbajnokságokat 1998 óta 32 csapat részvételével rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik