FIFA: a technikai bizottság támogatja a kétévenkénti vb-rendezést

Vágólapra másolva!
2021.09.09. 15:45
null
Wenger (felül) bizottsága támogatja Infantino (balra) tervét (Fotó: AFP)
A FIFA technikai bizottsága támogatja, hogy 2026-tól kétévente rendezzenek világbajnokságot az eddig szokásos négyéves ciklus helyett – közölte az MTI.

A francia Arsene Wenger által vezetett bizottság – amelyben több korábbi klasszis labdarúgó is tag, és Dohában ülésezett a napokban – csütörtökön hozta nyilvánosságra hivatalosan javaslatát, amelyről már korábban szivárogtak ki információk, és a sportág több főszereplőjénél heves ellenkezésre talált. Így az európai szövetségnél (UEFA), valamint az európai bajnokságok és klubok körében is. Szerintük a naptár így is túlzsúfolt és az éljátékosok túlterheltek.

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin lehetséges európai bojkottra figyelmeztetett.

„Dönthetünk úgy, hogy nem fogunk játszani. Ahogy tudom, a dél-amerikaiak ugyanezen az állásponton vannak. Sok sikert egy ilyen világbajnoksághoz” – fogalmazott a szlovén sportvezető, aki hozzáfűzte: a reform szerinte soha nem fog bekövetkezni, mivel az ellentétes a futball alapelveivel.

„Minden nyáron egyhónapos tornát rendezni a játékosok számára gyilkos lenne. Amennyiben kétévente rendeznék, úgy ütközne a női világbajnokság és az olimpia futballtornájával. Az értékét pont az adja, hogy négyévente rendezik, éppúgy, mint az ötkarikás játékokat” – fejtette ki Ceferin. Hozzáfűzte: vele nem egyeztettek előzetesen, csak a médiából értesült a tervezetről.

Kitért arra is, nem érdekeltek abban, hogy az Európa-bajnokságot négy helyett kétévente rendezzék meg.

„Talán gazdaságilag jó volna az UEFA-nak, azonban nagy baj, hogy megölnénk vele a futballt, a játékosokat” – szögezte le.

Wengerék és a FIFA álláspontja szerint viszont sok ország esetében az egyetlen igazi sportági húzóesemény a vb, ami mellett így szakmai indokok és erős gazdasági érvek is szólnak. A technikai bizottság továbbá azt is javasolta, hogy a kontinensbajnokságok rendszerén is változtassanak, azokat 2027-től páratlan években rendezzék meg, így lehetőséget biztosítva, hogy 2026 után már 2028-ban is vb-t lehessen rendezni.

A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie májusban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik