FFT: tényleg magyar volt-e Maradona?

Vágólapra másolva!
2020.12.31. 13:32
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal egy békéscsabai városi legenda nyomába eredt.

Már Diego Maradona 60. születésnapján, az idén október 30-án is több helyütt felvetődött egy régi legenda, miszerint a nagyszülei révén magyar származású volt az argentin világklasszis, minden idők talán legjobb labdarúgója, akinek aztán kevesebb mint egy hónappal később, november 25-én bekövetkezett halála után ismét előkerült a téma. Van-e valóságalapja a történetnek? Ezúttal nem kellett különösebben mélyre ásnom, hogy feltárjam az igazságot: a Maradona halálhírét követő napokban a városi legenda életre keltője, Lónyay László is felelevenítette az emlékeit a Facebook-oldalán. Diego Maradona magyar származásának sztorija ugyanis 1987-ből származik, amikor a Békés Megyei Népújság április 1-jei számában megjelent a Maradona Békéscsabán című cikk, amely így kezdődött: „Aki csak kicsit is szereti a labdarúgást, annak nem kell magyarázni, hogy kit takar ez a név: Diego Maradona. Ő ma a világ 1. számú játékosa, a szupersztár, és ha minden igaz, ő mutatkozik be ma, április 1-jén délután fél 5-kor a nagyközönségnek a békéscsabai Előre-pályán”.

Éles szemű olvasóinknak bizonyára szemet szúrt a dátum – ma már a „bolondok napján” éles szemmel figyeljük az online híreket, és többnyire semmit sem hiszünk el, amit aznap írnak, ám akkoriban sikerült még jó sok embert palira venni az áprilisi tréfával. Merthogy az volt a cikk további részében tálalt történet, amely szerint Maradona nagyapja egy sarkadi cigányzenész, Maradó József volt, aki a századforduló idején kivándorolt az országból, majd nyugat-európai haknizás után átkelt az óceánon, és – miután az észak-amerikai földrészt hidegnek találta – összezenélt pénzéből Dél-Amerikában nyitott mulatót...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik