FFT: az Anfielden játszik, de Cristiano Ronaldo nyomában jár

V. Sz./K. B.V. Sz./K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.18. 19:17
Miután első évében remekül játszott a Liverpoolban, Diogo Jota készen áll, hogy az idén nyáron már a portugál válogatottban méresse meg magát. Az FFT kérdésére elárulja, hogy eredetileg vonakodott Angliába igazolni.

Bruno Fernandeshez hasonlóan Diogo Jota egyike azon kevés portugál sztárjátékosoknak, akik nem az ország legnagyobb akadémiáiról jöttek.Bruno Fernandeshez hasonlóan Diogo Jota egyike azon kevés portugál sztárjátékosoknak, akik nem az ország legnagyobb akadémiáiról jöttek.

„Tizenhat évesen még mindig én fizettem azért, hogy focizhassak a Gondomar akadémiáján” – magyarázza Jota, akit a nagyobb klubok évekig levegőnek néztek, gyanítja, hogy törékeny termete miatt nem kapott esélyt. Sokak szerint egyszerűen túl kicsi volt. Persze ma már más a helyzet.

Cristiano Ronaldo volt a példaképem. Figyeltem, ahogy a Manchester Unitednál a csúcsra jut, és sorra nyeri az Aranylabdákat és más díjakat – így Jota. – Portugálként mindig is felnéztem rá. Amikor 2019 novemberében, a litvánok ellen először léphettem pályára a válogatott színeiben, őt váltottam, ami még különlegesebbé tette az élményt. Hálás lehetek, hogy egy csapatban játszhatok vele.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik