Felkészülés: döntetlent játszott a DAC a Koper otthonában

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.02.03. 18:41
null
Fotó: DAC
A Dunaszerdahely labdarúgócsapata a téli felkészülés utolsó mérkőzésén 1–1-es döntetlent ért el a szlovén Koper otthonában.

A dunaszerdahelyi honlap beszámolója szerint – a találkozót a hazai klub kérésére nézők és élő közvetítés nélkül játszották – a kiegyenlített első negyedóra után Bright Edomwonyi szerezhette volna meg a vezetést, de a vendégek kapusa, Samuel Petrás a helyén volt.

Ezután Kalmár Zsolt percei jöttek. A magyar válogatott középpályása remekül játszott, többször hozta kecsegtető helyzetbe a csapattársait, gól azonban nem született.

A fordulás után a sárga-kékek domináltak, ám rendre hiba csúszott a támadások befejezésébe.

Azonban a dunaszerdahelyiek a 69. percben már örülhettek. Zseljko Gavrics 23 méteres szabadrúgása irányt változtatott a hazai sorfalon, és a labda a hálóban kötött ki.

A cserék után aktívabb lett a Koper, de nem került helyzetbe. A 89. percben egy szabadrúgás után a labda Matthias Fanimóhoz került, aki a tizenhatosról kiegyenlített.

A DAC legközelebb vasárnap, február 12-én lép pályára. A minden bizonnyal telt házas Mol Arénában a Slovant fogadja a bajnokságban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Koper
Koper–DAC 1–1 (Fanimo 89., ill. Gavrics 69.)

DAC: Petrás – Pinto, Riszvanisz, Brunetti (Kruzliak, 75.), Andzouana (Méndez, 75.) – Kácer, Dimun, Kalmár (Csóka, 85.) – Blackman (Szánthó, 75.), Niarkhosz (Ramadan, 75.), Gavrics (Muhamedbegovic, 85.).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik