Felkészülés: a románok idegenben kitömték Moldovát

Vágólapra másolva!
2022.11.20. 21:45
null
A mérkőzés első találatát Enisz Bardi szerezte (Fotó: Getty Images)
Felkészülési mérkőzésen Szlovákia Chile ellen, Norvégia pedig Finnország ellen játszott döntetlent, míg a több NB I-es játékossal felálló északmacedónok hiába vezettek, Azerbajdzsán fordított, és 3–1-re győzött a vasárnap kora délutáni felkészülési mérkőzésen. A 15 órás kezdésű találkozókon nyert Szlovénia és Omán, míg Luxemburg ikszelt Bulgáriával.

 

Szlovákia–Chile 0–0

A két csapat eddig egyetlen egyszer, 2009-ben találkozott egymással, amikor a chileiek 2–1-re nyertek. A vendégek nyolc találkozó óta nyeretlenek, sőt ezen mérkőzések során mindössze két gólt szereztek. Chile hiába birtokolta többet a labdát és lőtt többet kapura, gólt egyik csapat sem szerzett, 0–0 lett a vége. Ez volt a szlovákok gólrekorderének, Marek Hamsíknak a búcsúmérkőzése – a 35 esztendős játékos 136 alkalommal viselte a nemzeti csapata mezét, amivel szintén csúcstartó a hazájában.

Norvégia–Finnország 1–1

A norvégok keretébe ezúttal sem nevezték Erling Haalandot, viszont a kezdőben kapott helyet az arsenalos Martin Ödegaard és a Ferencvárost erősítő Kristoffer Zachariassen is. A 32. percben beadást követően Benjamin Källman fejese révén előnybe kerültek a vendégek. A fordulás után mindössze 38 másodperc telt el, amikor Marcus Pedersen beadásából Alexander Sörloth a kapuba passzolt, így döntetlennel zárult a mérkőzés.

Észak-Macedónia–Azerbajdzsán 1–3

A két ország első egymás elleni mérkőzésén a korábbi újpesti játékos, Enisz Bardiszerezte meg a vezetést büntetőből a hazaiaknak a 25. percben. Még a félidő előtt jött az azeri válasz, Elvin Cafarguliyev volt eredményes a 38. percben.

Az 52. percben a hazaiak emberhátrányba kerültek, miután Nikolov megkapta második sárga lapját. Bő tíz perccel később, az emberelőnyt kihasználva Musa Quarbanly révén megfordította a mérkőzést az azeri csapat. A végeredményt Ramil Sheydayev állította be.

Az északmacedón csapatban a mezőkövesdi David Babunszki kezdőként 56 percet kapott, a fehérvári Nikola Szerafimov végigjátszotta a mérkőzést. A Debrecen csatára, Dorjan Babunszki a 77. percben állt be.

SZLOVÉNIA–MONTENEGRÓ 1–0

Egyetlen gólt láthattak a nézők, azt pedig a szlovénok szerezték, és így a gárda már hat találkozó óta nem talált legyőzőre (VIDEÓ ITT!).

OMÁN–FEHÉROROSZORSZÁG 2–0

A hajrában három percen belül két szerzett góllal Omán legjobbjai is nyerni tudtak, ők a fehéroroszokat múlták felül.

LUXEMBURG–BULGÁRIA 0–0

A mieinkkel csütörtökön 2–2-es döntetlent játszó luxemburgiak ezúttal nem szereztek gólt, de nem is kaptak. Sárga lapokban ellenben nem volt hiány, az első félidőben nyolc játékost is figyelmeztetett a játékvezető, a másodikban pedig a piros lap is előkerült a zsebéből.

IZRAEL–CIPRUS 2–3

Nagyon korán, már a második percben vezetést szerzett az idegenben játszó Ciprus az izraeli válogatott ellen. A 24. percben már kettővel mentek a vendégek, ám a második játékrészben Izrael egy percen belül kétszer is betalált, így pillanatok alatt visszajött a meccsbe. A hajrában mégis a ciprusiak örülhettek, a csereként beálló Nikolasz Ioannu döntötte el a találkozó sorsát.

MOLDOVA–ROMÁNIA 0–5

Szomszédja felett aratott kiütéses győzelmet a román válogatott, amely már a 9. percben vezetést szerzett Moldova ellen. A szünetre kétgólos különbséggel vonultak a felek, majd a fordulást követően a románok további három gólt jegyeztek.

ST. LUCIA–SAN MARINO 1–0

Tizenegyesgól döntött St. Lucia és San Marino összecsapásán. A 68. percben Kurt Frederick értékesített büntetőt, ami elég is volt a győzelemhez a hazaiak számára. A gólszerzőt közvetlenül a lefújás előtt ki is állították a második sárga lapja miatt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Szlovákia–Chile 0–0
Norvégia–Finnország 1–1
(Sörloth 46., ill. Källman 32.)
Észak-Macedónia–Azerbajdzsán 1–3 (Bardi 25., ill. Cafarguliyev 38., Quarbanly 65., Sheydayev 89.)
Kiállítva: Nikolov (Észak-Macedónia, 52.), ill. Haghverdi (Azerbajdzsán, 75.)
Szlovénia–Montenegró 1–0
(Zajc 42.)
Luxemburg–Bulgária 0–0
Kiállítva: Sinani (Luxemburg, 87.)
Omán–Fehéroroszország 2–0 (al-Jahjaei 78., al-Szubhi 81.)
Izrael–Ciprus 2–3 (Gluh 66., Baribo 67., ill. Haralamposz 2., Pittasz 24., Ioannu 82.)
Moldova–Románia 0–5 (Morutan 9., Dragus 40., Cicaldau 60., Paraschiv 71. – 11-esből, Rus 88.)
St. Lucia–San Marino 1–0 (Frederick 68. – 11-esből)
Ausztria–Olaszország 2–0 (Schlager 6., Alaba 35.)
Magyarország–Görögország 2–1 (Sallai 15., Kalmár 90+3., ill. Bakaszetász 81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik