Felkészülés: a franciák hét gólt vágtak Haratinéknak

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 23:03
null
A válogatottban 100. meccsét játszó Giroud duplázott, és megelőzte Platinit (Fotó: AFP)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a világbajnok francia válogatott hazai pályán 7–1-re kiütötte Ukrajnát.

A Mandanda – Pavard, Upamecano, Lenglet, Digne – N'Zonzi, Camavinga, Tolisso, Aouar – Martial, Giroud felállásban kezdő franciák már a meccs elején állva hagyták a ferencvárosi Ihor Haratint és Olekszandr Zubkovot is felvonultató ukránokat, a 9. percben Camavinga húzta be a kapunak háttal a jobb felsőbe a labdát.

A játékrész derekán a 100. válogatott meccsét játszó Giroud szépen tekert 21 méterről a jobb felső sarokba, majd nem sokkal később fejjel is eredményes volt egy kipattanó után, így Michel Platinit (41) megelőzve feljött a Les Bleus gólörökrangsorának második helyére 42 góljával, és már csak Thierry Henry (51) van előtte.

Card


A félidő hajrájában még egy öngóllal is besegítettek az ukránok, így már a szünetre óriási különbség alakult ki a felek között (4–0).

A fordulást követően Cigankov 18 méterről szépen kilőtte a kapu bal oldalát, de Tolisso távoli lökete is szépségdíjas gólt eredményezett, itt a labda a hosszú alsóban kötött ki (5–1). A szünetben beálló Mbappé az előző találat előkészítése után maga is betalált, a felezővonaltól megindulva a szintén csere Ben Yedderrel kényszerítőzve csapta be a fél védelmet, mielőtt a léc alá lőtte a hatodik francia gólt (6–1).

A hazai cserék pedig lelkesek maradtak, a 89. percben Ben Yedder újabb előkészítése után Griezmann lőtt távolról a kapuba, a 32. gólját szerezve a válogatottban. 7–1

Zubkovot a 71. percben lecserélték, Haratin végigjátszotta a meccset, az 51. percben sárgát kapott.



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Ukrajna 7–1 (Camavinga 9., Giroud 24., 34., Mikolenko 39. – öngól, Tolisso 65., Mbappé 82., Griezmann 89., ill. Cigankov 53.)

KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Ciprus–Csehország 1–2 (Loizu 32., ill. Holes 13., Darida 43. – 11-esből)
Dánia–Feröer 4–0
(Skov Olsen 22., Eriksen 27. – 11-esből, Maehle 32., Cornelius 45.)
Észtország–Litvánia 1–3 (Marin 59., ill. Novikovas 14., 46., Sirgedas 32.)
Málta–Gibraltár 2–0 (Nwoko 8., Caruana 90.)
Montenegró–Lettország 1–1 (I. Ivanovics 91., ill. Tarasovs 26.)
Luxemburg–Liechtenstein 1–2 (Rodrigues 72., ill. Wolfinger 23., Hasler 62. – 11-esből)
Ausztria–Görögország 2–1 (Grbic 77., 80., ill. Fortunisz 63.)
Andorra–Zöld-foki-szigetek 1–2 (Ponck 17. – öngól, ill. R. Mendes 8., 54.)
Hollandia–Mexikó 0–1 (R. Jiménez 59. – 11-esből)
Lengyelország–Finnország 5–1 (Grosicki 9., 18., 38., Piatek 53., Milik 87., ill. Niskanen 68.)
Németország–Törökország 3–3 (Draxler 45+1., Neuhaus 58., Waldschmidt 81., ill. Tufan 50., Karaca 67., Karaman 90+4.)
Olaszország–Moldova 6–0 (Cristante 19., Caputo 23., El Shaarawy 30., 45+1., Posmac 38. – öngól, Berardi 72.)
Portugália–Spanyolország 0–0
Svájc–Horvátország 1–2 (Gavranovic 31., ill. Brekalo 42., Pasalic 67.)
Szlovénia–San Marino 4–0 (Mitrovic 17., 42., Vuckic 25. – 11-esből, Rep 48.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik