Szuperkupa: „Nem félünk a Realtól, mi vagyunk a Sevilla”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 19:59
A Sevilla elnöke, José Castro elmondása szerint klubjának nincs semmi félnivalója a Real Madridtól a keddi európai Szuperkupa-mérkőzésen.

A Sevilla célja, hogy idén uralkodjon Európa felett (Fotó: Action Images)

Az Európa-ligát és a Bajnokok Ligáját megnyerő két csapat Cardiffban csap össze, és Castro szerint a piros-fehérek európai kupadöntős tapasztalatuk alapján jelentős eséllyel indulnak a győzelemért.

NEM VOLT SIMA AZ ÚT CARDIFFIG
A Sevilla 2.5 órás csúszással érkezett meg Walesbe, miután egy műszaki probléma akadályozta meg a repülőgép felszállásását. Részletek itt!
„Örülünk, hogy egy újabb döntőben vehetünk részt. Egy gazdaságilag és játékot tekintve is rendkívül erős klubbal nézünk szembe. Nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás, de a Sevilla célja az, hogy idén uralkodjon Európán” – vélekedett a Sevilla elnöke.

„A csapat olyan intenzitással gyakorol, amely megrémíti az ellenfelet. Nagyon nehézzé tudjuk tenni a Real Madrid dolgát. Győzni fogunk vagy sem, de nem fognak minket legyőzni. A Real Madrid felkészülése nem aggaszt engem. Én a saját csapatomra figyelek. Láttam, ahogy az első nap óta hihetetlen intenzitással készülünk. Nem félünk senkitől, mi vagyunk a Sevilla. Bebizonyítottuk, hogy megbízhatóak vagyunk a döntőkben.”

Castro a 2006-os Szuperkupára is kitért, amikor csapata Renato, Kanouté és Maresca góljával 3–0-ra legyőzte a Barcelonát.

„Hasonló a helyzet. Az ellenfél Európa egyik legjobbja, és nehéz mérkőzés lesz, de ennek a csapatnak nincsenek korlátai. Ambíciókkal és reményekkel nem fogunk nyerni, a meccset le kell játszani. A döntő érdekes lesz a szezon előtt, mert mindkét csapat frissen várja az összecsapást” – zárta mondandóját a klubelnök.

EURÓPAI SZUPERKUPA
Augusztus 12., kedd
20.45:
Real Madrid–Sevilla (Tv: Sport1, Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik