A jegyekre egyelőre várni kell (Fotó: Szabó Miklós)

 

 
Európai Szuperkupa: három-háromezer jegyet kap a két döntős

Az MLSZ úgy tervezte, hogy szeptember elején elindul a jegyértékesítés, de a jelek szerint még kivárnak a szervezők. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően vélhetően az UEFA rendszerében kell regisztrálni, és sorsolással döntik el, mely szerencsés szurkolók vehetnek jegyet, de ennek is rövid időn belül el kell dőlnie. Mivel az aktuális előírások szerint külföldi állampolgárok nem léphetnek be az ország területére, ha lesznek is spanyol és német drukkerek, feltehetően csak szervezett, célirányos utaztatás révén érkezhetnek, s ittlétük csak a meccsnézésre korlátozódhat. Az is valószínűsíthető, hogy a nézők csak friss, negatív Covid-teszttel léphetnek be a stadionba, bár ezzel kapcsolatban sincs még hivatalos döntés.

A korábbi tapasztalatok alapján azt lehet sejteni, hogy a beugrók átlagosan 80-100 euróba kerülnek majd.