Eurofutball: történelmi siker, az Ajax 13–0-ra győzött idegenben

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 18:20
null
Lassina Traoré öt gólt és három gólpasszt jegyzett (Fotó: AFP)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 6. fordulójában az Ajax 13–0-ra győzött a Venlo vendégeként, ezzel a liga történetének legfölényesebb sikerét aratta. A korábbi csúcsot is az amszterdami gárda tartotta, 1972-ben 12–1-re verte meg a Vitesse-t.

Az amszterdami gárda brutális fölényét jól jellemzi, hogy 76 százalékos labdabirtoklás mellett 45–3 volt a kapura lövések száma a javára, ebből 23–0 volt a kaput eltalálók kísérletek mutatója...

Ehhez képest kifejezetten sokáig, a 13. percig húzta a Venlo, akkor a 19 éves Lassina Traoré fejesébe Jurgen Ekkelenkamp beleszúrt, de néhány perccel később a Burkina Fasó-i csatár fejese már önerőből is a kapuban kötött ki. A 32. percben lábbal is eredményes volt, a szünet előtt pedig Dusan Tadics is kilőtte még a hosszú alsót (0–4).

A mészárlás a szünet után indult be, Kum méterekről repülve szállt bele derék magasságban ellenfelébe, az 52. percben emberelőnybe kerülő Ajax pedig büntetett. Sokszor.

A KIÁLLÍTÁS



Az 54. és 59. perc között Traoré, Antony, Ekkelenkamp és Daley Blind is eredményes volt (0–8), a 65. percben Traoré negyedszer is betalált, majd a 70. percben beálló Hunterlaar is szerzett gyorsan két gólt (0–11).

A 78. percben Martínez távolról lőtt a jobb alsóba, a 87. percben pedig ismét Traoré robbant be, három gólpassz mellett megszerezve az ötödik gólját is (0–13)!

ÖSSZEFOGLALÓ


Az amszterdami együttes ezzel hat meccs után 15 ponttal és 24–3-as gólkülönbséggel vezet az egy meccsel kevesebbet játszó PSV (13 pont) előtt az élen. A Venlo öt pontjával maradt a 10. helyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik