Eurofutball: megtörtént, ami Federer szerint is hihetetlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 18:30
A bajnoki cím mellé a Svájci Kupát is elhódította az FC Basel: a nyáron távozó vezetőedző, Urs Fischer labdarúgói 3–0-ra verték a Siont a csütörtök délutáni genfi döntőben.

A jelenlegi erőviszonyoknak amúgy megfelelő bázeli győzelem rendkívüli fejezettel bővítette a Svájci Kupa történetét: a Sion korábban mind a 13 kupadöntőjét megnyerte – az FCB az első csapat, amelyik képes legyőzni a fináléban.

Ez még a bázeliek egyik főszurkolóját is megérintette: „Hihetetlen” – tweetelte a győzelem mámorában Roger Federer, minden idők egyik legkiválóbb teniszezője nem sokkal a lefújás után.



A Basel hatodszor ünnepelhet duplát: legutóbb 2012-ben hódította el a bajnoki serleget és a kupát is, és bár azóta negyedszer döntőzött, győznie most sikerült először (2013-ban a Grasshopperstől, rá egy évre az FC Zürichtől, 2015-ben pedig a most legyőzött Siontól kapott ki a fináléban).

A Basel 12 kupasikerrel harmadik a svájci örökranglistán a Grasshoppers (19) és a Sion (13) mögött.

SVÁJCI KUPA, DÖNTŐ
BASEL–SION 3–0 (0–0)
Genf
Gólszerző:
Delgado (47.), A. Traoré (62.), M. Lang (89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik