Eurofutball: Kumbela-triplával nyert, élen a Braunschweig

Vágólapra másolva!
2012.12.17. 22:34
A német labdarúgó-másodosztály (Bundesliga 2.) 19. fordulójának záró mérkőzésén az Eintracht Braunschweig hazai pályán 4–3-ra legyőzte az Union Berlint, így visszavette az első helyet a Herthától.
Pedig nem indul rosszul a mérkőzés a berliniek számára, hiszen Adam Nemec góljával már a 4. percben vezettek, és bár Dominick Kumbela révén a 10. minutumban kiegyenlítettek a hazaiak, az első fél órát valamivel elhagyva ismét érkezett a szlovák támadó (1–2). A tarthatatlan Kumbela azonban még a szünet előtt egyenlített büntetőből, majd az 57. percben megfordította a mérkőzést (3–2). Mirko Boland találatával már 4–2-re ment a feljutásra pályázó braunschweigi csapat, a vendégek részéről pedig Christopher Quiring utolsó perces gólja már csak a szépítéshez volt elég (4–3). A francia másodosztályban (Ligue 2) a Lens és a Guingamp az első negyedóra végére lerendezte a mérkőzést, a vendégek a 12. percben Charly Charrier góljával megszerezték ugya a vezetést, de két minutummal később jött Yoann Touzghar, és kialakította az 1–1-es végeredményt, amelyet követően a előbbi együttes 10, utóbbi 9 mérkőzés óta veretlen.
EURÓPAI MÁSODOSZTÁLYOK
BUNDESLIGA 2. 19. FORDULÓ
Eintracht Braunschweig–Union Berlin 4–3
LIGUE 2, 18. FORDULÓ
Lens–Guingamp 1–1
EURÓPAI MÁSODOSZTÁLYOK
BUNDESLIGA 2. 19. FORDULÓ
Eintracht Braunschweig–Union Berlin 4–3
LIGUE 2, 18. FORDULÓ
Lens–Guingamp 1–1
A BUNDESLIGA 2. ÁLLÁSA
1. Braunschweig 19 13 5 1 35–15 +20 44
2. Hertha 19 12 6 1 36–15 +21 42
3. Kaiserslautern 19 8 8 3 29–21 +8 32
4. Cottbus 19 8 5 6 26–23 +3 29
5. Aalen 19 8 4 7 20–16 +4 28
6. 1860 München 19 6 9 4 21–17 +4 27
7. Union Berlin 19 7 6 6 30–27 +3 27
8. FSV Frankfurt 19 8 3 8 27–24 +3 27
9. 1. FC Köln 19 6 8 5 22–21 +1 26
10. Ingolstadt 19 6 8 5 22–21 +1 26
11. Paderborn 19 6 5 8 23–24 –1 23
12. Aue 19 6 5 8 27–28 –1 23
13. St. Pauli 19 5 7 7 18–22 –4 22
14. Duisburg 19 6 3 10 20–32 –12 21
15. Bochum 19 5 5 9 24–33 –9 20
16. Dynamo Dresden 19 3 7 9 19–29 –10 16
17. Sandhausen 19 3 6 10 20–39 –19 15
18. Jahn Regensburg 19 3 4 12 22–34 –12 13
19. Gazélec Ajaccio 18 3 7 8 19–24 –5 16
20. Sedan 16 2 4 10 16–26 –10 10
A LIGUE 2 ÁLLÁSA
1. Nantes 18 10 6 2 27–11 +16 36
2. Monaco 18 9 6 3 30–17 +13 33
3. Caen 18 9 3 6 27–13 +14 30
4. Angers 18 9 3 6 23–14 +9 30
5. Guingamp 17 8 6 3 24–17 +7 30
6. Istres 18 8 3 7 22–18 +4 27
7. Dijon 17 7 6 4 21–21 0 27
8. Lens 17 6 8 3 16–20 –4 26
9. Le Havre 18 6 6 6 23–26 –3 24
10. Nimes 18 6 4 8 19–21 –2 22
11. Tours 18 5 7 6 16–26 –10 22
12. Chateauroux 18 3 12 3 19–17 +2 21
13. Auxerre 18 6 3 9 22–27 –5 21
14. Clermont 18 5 6 7 18–23 –5 21
15. Le Mans 18 6 3 9 18–23 –5 21
16. Laval 18 5 5 8 21–24 –3 20
17. Arles 18 4 7 7 15–26 –11 19
18. Niort 17 2 11 4 17–19 –2 17
19. Gazélec Ajaccio 18 3 7 8 19–24 –5 16
20. Sedan 16 2 4 10 16–26 –10 10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik