Eurofutball: koronavírus? A Zenit hetet lőtt – nézők előtt

K. F.K. F.
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 21:07
null
Artyom Dzjubáéknak nagyon jó napjuk volt (Fotó: fc-zenit.ru)
Európa futballja (is) a koronavírus-járvány foglya, ám Magyarországon kívül további öt UEFA-tagállamban zajlik (még) az élvonalbeli bajnokság: szombaton néhány nagy presztízsű klub is pályán volt. Rendhagyó rövid körkép.

Oroszországban az éllovas Zenit a három gólt szerző Sardar Azmun és a kettőt vágó Artyom Dzjuba vezérletével kiütötte az Uralt. A legszebb gól talán a hatodik volt, az argentin Sebastián Driussi lőtte.

Hírügynökségi jelentések szerint a koronavírus már fertőz Szentpéterváron is, ennek ellenére a szurkolókat beengedték a stadionba, csupán maszkot viselő egészségügyiek monitorozták őket, kiszűrendő közülük a lázas betegeket.

A drukkerek – akik azért ezúttal nem töltötték meg teljesen a stadiont – sajátos humorral igyekeztek kifejezni klubhűségüket: kifeszített molinójuk tanúsága szerint „mindannyian labdarúgással fertőzöttek, és készek meghalni a Zenitért”...

Hétfőtől egyébként újabb korlátozások lépnek életbe Oroszországban is: ezer embernél többet vonzó szabadtéri rendezvényt nem tarthatnak.

DRIUSSI GÓLJA

Törökországban tovább tart a Fenerbahce mélyrepülése, az immár hét forduló óta nyeretlen isztambuliak a bennmaradásért harcoló Konyasportól kaptak ki 1–0-ra a bosnyák Rijad Bajic bombájával. Ez a meccs már zárt kapus volt.

BAJIC GÓLJA

Fehéroroszországban jövő héten lesz a bajnoki rajt – ha lesz... –, szombaton kupanegyeddöntő-visszavágókat játszottak: ezek egyikén a bajnoki címet 13 év után tavaly elveszítő BATE másodszor is legyőzte a Dinamo Minszket, és bejutott a legjobb négy közé.

Mint beszámoltunk róla, Szerbiában is teljes fordulót rendeztek szombaton, nyert a Crvena zvezda, a Partizan és a Topolya is.

EREDMÉNYEK

OROSZORSZÁG. 22. FORDULÓ
Orenburg–Szpartak Moszkva 1–3
Zenit–Ural 7–1
Arszenal Tula–Rubin Kazany 0–1
Az élcsoport: 1. Zenit 50 pont, 2. FK Krasznodar 41 (21), 3. Rosztov 38 (21)

TÖRÖKORSZÁG. 26. FORDULÓ
Denizlispor–
Genclerbirligi 1–0
Alanyaspor–Gaziantep 1–0
Konyaspor–Fenerbahce 1–0
Az élcsoport: 1. Trabzonspor 52 pont, 2. Basaksehir 52, 3. Galatasaray 49, ...7. Ferenbahce 40

UKRAJNA. RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
FELSŐHÁZ

Olekszandrija–Kolosz 4–2
Az élcsoport: 1. Sahtar 59 pont, 2. Dinamo 45, 3. Zorja 43
ALSÓHÁZ
FK Lviv–Karpati Lviv 1–1
Dnipro-1–Mariupol 2–0
Az élcsoport: 1. Dnipro-1 28 pont, 2. Mariupol 25, 3. FK Lviv 21

KAZAHSZTÁN. 2. FORDULÓ
Irtis Pavlodar–Kizil-Zsar 1–1
Zsetiszu–Tobol 0–0
Az élcsoport: 1. Kajrat 6 pont, 2. Asztana 4, 3. Tobol 4

FEHÉROROSZORSZÁG. KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
BATE–Dinamo Minszk 3–2
Tj: a BATE, 5–3-mal
Sahtyor Szoligorszk–Torpedo-Belaz 2–0
Tj: a Sahtyor, 3–0-val

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik