Eurofutball: gólereje teljében a svéd-koszovói talentum

Vágólapra másolva!
2012.10.23. 00:56
Hosszú idő után hétfőn újra a kapuba talált (mindjárt kétszer is) Erton Fejzullahu, a svéd labdarúgás egyik koszovói „importkincse" – klubja, a svéd élvonalbeli Djurgarden rá is talált ismét a győzelmi ösvényre: 3–0-ra verte a GAIS-t.

Fejzullahu – aki hétfői duplája révén 13 góllal holtversenyben a második az Allsvenskan góllövőlistáján – az elmúlt öt fordulóban egyszer sem talált be a kapuba, csapata nem is szerzett egy pontnál többet. Érdekesség, hogy Fejzullahu az idény első felét még a Mjällbyban tudta le, és annak színeiben is betalált a hétfőn lenullázott GAIS kapujába.

A 24 évvel ezelőtt Koszovóban született, de Svédországban felnövő és utánpótlás-válogatottként már a svéd színeket képviselő Fejzullahu korábban meghívást kapott az albán válogatottba, de visszautasította azt, mert a svéd nemzeti csapatba vágyik – felnőttszinten egyelőre várnia kell a bemutatkozásra. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

RÖVIDEN
CIPRUS. A kezdő tizenegyében egyetlen ciprusi játékost sem pályára küldő APOEL gólzáporos győzelmet aratott hétfő este, és visszavette az első helyet a még szintén veretlen Anorthoszisztól. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
CSEHORSZÁG. A címvédő Liberec hosszú nyeretlenségi szériát zárt le hétfő este: a Mladá Boleslav elleni siker ötfordulónyi várakozásnak vetett véget. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
LENGYELORSZÁG. Danijel Ljuboja két góljára alapozva az éllovas Legia 3–0-ra győzött idegenben, a világjáró szerb csatár hat góljával feljött Arkadiusz Milik (Górnik) mellé a góllövőlista élére. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
ROMÁNIA. Hétfő este pótolták a 4. fordulóból elhalasztott Dinamo–Rapid derbit, amely a Dinamo 2–1-es győzelmét hozta. Az olasz Dario Bonetti legénysége két sikertelen forduló után nyert újra. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
OLASZORSZÁG, SERIE B. Filkor Attila kispados volt és nem lépett pályára a Bariban, amely hazai pályán 1–1-et játszott a Bresciával hétfő este.
AZ OLASZ SERIE B ÁLLÁSA
1. Sassuolo 10 8 1 1 19–4 +15 25
2. Verona 10 6 3 1 17–7 +10 21
3. Livorno 10 6 1 3 20–18 +2 19
4. Padova 10 5 3 2 15–10 +5 16
5. Spezia 10 4 3 3 13–10 +3 15
6. Ternana 10 4 3 3 9–7 +2 15
7. Juve Stabia 10 4 3 3 17–15 +2 15
8. Varese 10 4 3 3 12–16 –4 14
9. Modena 10 4 4 2 15–8 +7 14
10. Brescia 10 3 4 3 13–13 0 13
11. Cittadella 10 4 1 5 12–15 –3 13
12. Ascoli 10 4 1 5 13–14 –1 12
13. Bari 10 5 3 2 14–9 +5 11
14. Vicenza 10 2 4 4 11–13 –2 10
15. Crotone 10 3 2 5 8–10 –2 9
16. Novara 10 3 4 3 16–13 +3 9
17. Cesena 10 2 3 5 6–16 –10 9
18. Virtus Lanciano 10 1 5 4 7–13 –6 8
19. Pro Vercelli 10 2 1 7 10–18 –8 7
20. Reggina 10 2 3 5 9–14 –5 6
21. Empoli 10 1 4 5 11–20 –9 6
22. Grosseto 10 1 5 4 9–13 –4 2
Pontlevonás: Bari 7, Grosseto 6, Novara 4, Reggina 3, Crotone 2, Padova 2, Modena 2, Empoli 1, Ascoli 1, Varese 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik