Eurofutball: Dzjuba, az orosz gólgyáros Balotelli mellé igazolt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.18. 21:15
null
Artyom Dzjuba itt még Zenit-gólt ünnepel (Fotó: AFP)
Artyom Dzjuba, a néhány hete szerződés nélkül lévő orosz labdarúgó a török bajnokság élvonalába, az Adana Demirsporba igazolt.

 

A csütörtöki bejelentés szerint Artyom Dzjuba egy évre írt alá a török csapatnak, és a megállapodás további egy idényre szóló opciót is tartalmaz.

Dzjuba hét évet húzott le a Zenitben, 249 tétmérkőzésen 108 gólt és 70 gólpasszt jegyzett, de nem hosszabbították meg a nyáron lejáró szerződését – egyes hírek szerint ebben az is szerepet játszhatott, hogy kritikusan nyilvánult meg Oroszország Ukrajna ellen indított háborújáról.

Orosz lapokban többször téma volt, hogy Dzjuba esetleg követi Sztanyiszlav Csercseszovot az FTC-be, de a zöld-fehérek vezetőedzője egyszer sem beszélt valós lehetőségként az átigazolásáról.

Az Adana Demirspor a legutóbbi török bajnokságot a kilencedik helyen zárta, a mostaniban két forduló után százszázalékos, edzője Vincenzo Montella, soraiban tavaly nyár óra ott futballozik Mario Balotelli, ám róla úgy tartják, hogy távozhat, más klubok mellett a svájci Sion hívja – a 33 éves Dzjuba éppenséggel az utódja is lehet.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik