Eurofutball: Futács csapata megtörte a jeget, Simoné nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 22:09
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Szuperliga) 7. fordulójának hétfői mérkőzésén a Panathinaikosz hazai pályán 3–1-re legyőzte a PASZ Janninát, így tovább tapad az éllovas Olympiakoszra.

A lengyel élvonalban a Pogon Szczecin hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Zaglebie Lubinnal. A mezőnyben egyedüliként veretlen házigazda ebben a szezonban a 12. meccsén már hetedszer ikszelt, jelenleg a második helyen áll hat ponttal a listavezető Piast Gliwice mögött és kettővel Nikolics Nemanja együttese, a Legia Warszawa előtt.

Törökországban Futács Márkó együttese, a Mersin megszerezte első sikerét az idényben. A magyar légióst nem nevezték a Trabzonspor elleni összecsapásra, amelyen már három góllal is vezettek a hazaiak, egy kiállítás után viszont a végén szépítettek a vendégek (3–2).

Svédországban már csak két forduló van hátra, de továbbra sem kerültünk közelebb ahhoz, ki nyeri meg az idényt. A Göteborg a 84. percben, büntetőből kapott gól miatt vesztett pontokat a Djurgaarden otthonában, így a tegnap nyerő AIK-t nem tudta visszaelőzni.

A Norrköping hatalmas lépést tehetett volna a bajnoki cím felé, és hamar megszerezte a vezetést a negyedik helyen álló Elfsborg otthonában, de a házigazda az első félidő derekára fordított. A 29. percben tizenegyest rontottak a vendégek, a 37- minutumban a hazaiak viszont nem hibáztak, és 3–1-gyel fordultak a felek. A listavezető erejéből a második félidőben csak szépítésre futotta, így nem tudott ellépni az AIK-tól, az első két csapatot két gól választja el egymástól, de a harmadik Göteborg hátránya is csak egy pont!

A német másodosztályban Simon Krisztián csapata, az 1860 München szezonbeli 11. mérkőzésén is nyeretlen maradt, hat döntetlen mellett immár öt vereséget szenvedett el a gárda. A magyar légióst nem cserélték be a vendég Karlsruhe egygólos sikerével véget érő összecsapáson.

A Serie B-ben Tamás Krisztiánt nem nevezte a Spezia a Cesena elleni összecsapásra. A vendégek a 9. percben vezetést szereztek, de az első félidő hajrájában egyenlített a Cesena, majd a fordulást követően kiütötte a megfogyatkozó vendégeket.lengyel élvonalban a Pogon Szczecin hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Zaglebie Lubinnal. A mezőnyben egyedüliként veretlen házigazda ebben a szezonban a 12. meccsén már hetedszer ikszelt, jelenleg a második helyen áll hat ponttal a listavezető Piast Gliwice mögött és kettővel Nikolics Nemanja együttese, a Legia Warszawa előtt.

Törökországban Futács Márkó együttese, a Mersin megszerezte első sikerét az idényben. A magyar légióst nem nevezték a Trabzonspor elleni összecsapásra, amelyen már három góllal is vezettek a hazaiak, egy kiállítás után viszont a végén szépítettek a vendégek (3–2).

Svédországban már csak két forduló van hátra, de továbbra sem kerültünk közelebb ahhoz, ki nyeri meg az idényt. A Göteborg a 84. percben, büntetőből kapott gól miatt vesztett pontokat a Djurgaarden otthonában, így a tegnap nyerő AIK-t nem tudta visszaelőzni.

A Norrköping hatalmas lépést tehetett volna a bajnoki cím felé, és hamar megszerezte a vezetést a negyedik helyen álló Elfsborg otthonában, de a házigazda az első félidő derekára fordított. A 29. percben tizenegyest rontottak a vendégek, a 37- minutumban a hazaiak viszont nem hibáztak, és 3–1-gyel fordultak a felek. A listavezető erejéből a második félidőben csak szépítésre futotta, így nem tudott ellépni az AIK-tól, az első két csapatot két gól választja el egymástól, de a harmadik Göteborg hátránya is csak egy pont!

A német másodosztályban Simon Krisztián csapata, az 1860 München szezonbeli 11. mérkőzésén is nyeretlen maradt, hat döntetlen mellett immár öt vereséget szenvedett el a gárda. A magyar légióst nem cserélték be a vendég Karlsruhe egygólos sikerével véget érő összecsapáson.

A Serie B-ben Tamás Krisztiánt nem nevezte a Spezia a Cesena elleni összecsapásra. A vendégek a 9. percben vezetést szereztek, de az első félidő hajrájában egyenlített a Cesena, majd a fordulást követően kiütötte a megfogyatkozó vendégeket.

GÖRÖGORSZÁG, SZUPERLIGA
7. FORDULÓ
Panathinaikosz
–PASZ Jannina 3–1
Az élmezőny állása: 1. Olympiakosz 21 pont, 2. Panathinaikosz 18, 3. Panioniosz 13, ...9. PASZ Jannina 8

ROMÁNIA, LIGA I
14. FORDULÓ
Pandurii
–Poli Timisoara 3–1
CFR Cluj–Viitorul Constanta 1–2
Az élmezőny állása: 1. Astra Giurgiu 30, 2. Viitorul Constanta 26 (23–12), 3. Steaua Bucuresti 26 (17–9), 4. Pandurii 26 (18–12), ...9. CFR Cluj 14* (18–14), 10. Poli Timisoara 14 (10–18)
*A CFR-től 6 pont levonva

OROSZORSZÁG, PREMJER-LIGA
12. FORDULÓ
FK Rosztov
–Mordovija Szaranszk 3–2
Az élmezőny állása: 1. CSZKA Moszkva 32, 2. Lokomotiv Moszkva 27, 3. Zenit 22, 4. FK Rosztov 21, ...16. Mordovija 7

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
12. FORDULÓ
Pogon Szczecin–Zaglebie Lubin 0–0
Az élmezőny állása: 1, Piast Gliwice 28, 2. Pogon Szczecin 22, 3. Legia Warszawa 20, ...5. Zaglebie Lubin 17

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
8. FORDULÓ
Mersin
–Trabzonspor 3–2
Osmanlispor–Basaksehir 0–3
Az élmezőny állása: 1. Besiktas 19, 2. Galatasaray 17 (17–8), 3. Fenerbahce 17 (13–8)

DÁNIA, SUPERLIGA
12. FORDULÓ
Esbjerg–Aalborg 1–2
Az élmezőny állása: 1. Midtjylland 27, 2. Köbenhavn 24, 3. SönderjyskE 21, 4. Aalborg 19, ...10. Esbjerg 11

SVÉDORSZÁG, ALLSVENSKAN
28. FORDULÓ
Djurgaarden–Göteborg 2–2
Gefle–Örebro 2–2
Haecken–Sundsvall 3–1
Elfsborg–Norrköping 3–2
Az élmezőny állása: 1. Norrköping 60 (55–32), 2. AIK 60 (52–31), 3. Göteborg 59

IZRAEL, LIGAT HA'AL
7. FORDULÓ
Beitar Jeruzsálem–Hapoel Beér-Seva 1–3
Az élmezőny állása: 1. Maccabi Tel-Aviv 16, 2. Hapoel Beér-Seva 13, 3. Hapoel Ironi Kirjat Smona 12

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
11. FORDULÓ

1860 München–Karlsruher SC 0–1
Az élmezőny állása: 1. Freiburg 24, 2. Bochum 21, 3. RB Leipzig 20, ...12. Karlsruher SC 12, ...17. 1860 München 6

OLASZORSZÁG, SERIE B
8. FORDULÓ
Cesena
–Spezia 5–1
Az élmezőny állása: 1. Crotone 17, 2. Cagliari 16 (16–8), 3. Cesena 16 (15–7), 4. Spezia 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik