Eurofutball: 11 országban áll az idő – öt éve ugyanaz a bajnok!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 12:31
null
Ismerős bajnokavatások (balról jobbra): BATE, Salzburg, Juventus, Bayern München (Fotók: AFP)
Harminc európai országban ugyanaz a csapat nyerte meg a 2018–2019-es labdarúgó-bajnokságot (a naptári évet követőknél a 2018-ast), amelyik az eggyel korábbit is – ez jelentős növekedés az egy évvel ezelőtti címvédésekhez (23) képest –, de ennél mellbevágóbb, hogy 11 európai országban, vagyis minden ötödik (!) UEFA-tagállamban, köztük Német- és Olaszországban, öt éve rendre ugyanaz a csapat nyeri meg a bajnokságot! Európa bajnokcsapatait szemléző sorozatunk második része következik.

 

A tizenegy bajnoksághalmozó között van klasszikus, rekordbajnok topcsapat, hazai vetélytársától megfosztott nemzeti intézmény, nyugati multicég által felkarolt klub, kelet-európai „futballoligarchikus” képződmény, miniállami „maxiklub”, szóval színes a társaság.

Felemelkedésük története nem témája cikkünknek, most csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ha Fehéroroszországban folytatódik a pillanatnyi listánkat vezető BATE nagy sorozata, ha a boriszovi csapat egymás után 14. alkalommal is hazája bajnoka lesz, akkor az Európa-rekord beállításának lehetünk tanúi (lásd a cikkünk végi listát).

Az 1973-ban alapított, egy évtized múltán megszűnt, majd 1996-ban tizenkét évnyi szendergés után felébresztett boriszovi klubot hajlamosak vagyunk a kis csapatok közé sorolni, ami a topklubok perspektívájából igaz is. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy a 15-szörös bajnokcsapat már ötször bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, négyszer pedig az Európa-ligáéba… nos, nem kerül rossz helyre az Európa-rekord, ha összejön.

A klubikont, a 38 éves Alekszandr Hlebet még az idén is pályára küldő BATE pillanatnyilag csupán a második helyen áll a naptári évet követő fehérorosz bajnokságban, tíz forduló során kétszer is zakózott (tavaly három vereséggel zárt), ám még nagyon messze a vége.

Mint jeleztük, az aranysorozat-gyártás nem csak az árnyékba szoruló bajnokságokat jellemzi, lám, két topliga is érintett: sem az olasz Serie A-ban, sem a német Bundesligában nem volt még példa olyan tartós uralomra, amilyet a korábbi klubrekordját (egymás után 5, illetve 3 bajnoki cím) már jócskán megjavító Juventus és Bayern München épített ki. A „zebrák” zsinórban nyolcadszor, a bajorok hetedszer lettek bajnokok az idén.

A skót Celtic (8) egy aranyéremnyire van saját klubcsúcsa és a Rangersszel közösen tartott országos rekord beállításától. Szintén nyolc éve tart a bolgár Ludogorec aranykorszaka, amely még annak tudatában is mesébe illő, hogy a bolgár rekord (9, 1954–62) a razgradi csodának idén kis híján véget vető CSZKA Szófiáé. Talán nem túlzás a csoda kifejezés, hiszen a Ludogorec 2011-ben újoncként – igaz, az ambiciózus tulajdonos, Kiril Domuszcsiev jóvoltából pénzzel alaposan kitömött újoncként – kezdte végigverni a bolgár mezőnyt…

Első bajnoki címe (2014) óta van nyerésben az immár kazah rekorder Asztana (5), Kleinheisler László korábbi csapata is, és ugyanúgy országa leghosszabb aranyszériáját építi, ahogyan az azeri Qarabag (6). Ugyanez elmondható

• az APOEL-ről, amely – Balogh Norberttel a keretében – éppen most toldotta meg az eredetileg az Omonia (1974–79) által elért ciprusi sorozatrekordot;

• a The New Saintsről, amely több bajnoki címet nyert egyhuzamban, mint amennyit bármelyik walesi riválisa összesen;

• és az FC Santa Colomáról, amely pontosan kétszer annyiszor lett andorrai bajnok egyvégtében, mint amennyiszer legerősebb otthoni vetélytársai összesen.

S noha Ausztriában a Rapid (32) és az Austria Wien (24) még jó ideig lenyomja a Salzburgot a bajnoki címek száma szerinti méricskélésben, olyan hosszú uralkodása egyiküknek sem volt, mint az idén sorozatban hatodszor a mezőny élén végző nyugati riválisnak, soraiban Szoboszlai Dominikkel.

A LEGHOSSZABB ÉLŐ BAJNOKI SOROZATOK EURÓPÁBAN
CSAPATEGYMÁST KÖVETŐ
BAJNOKI CÍMEK
ÖSSZES BAJNOKI CÍM
BATE Boriszov (fehérorosz)
13 15
Celtic (skót)
8 50
Juventus (olasz)
8 35
The New Saints (walesi)
8 13
Ludogorec (bolgár)
8 8
Bayern München (német)
7 29
APOEL (ciprusi)
7 28
Salzburg (osztrák)
6 13
FC Santa Coloma (andorrai)
6 13
Qarabag (azeri)
6 7
Asztana (kazah)
5 5
Rosenborg (norvég)
4 26
Sheriff Tiraspol (moldovai)
4 17
Dudelange (luxemburgi) 4 15
Sahtar Doneck (ukrán)
3 12
TOVÁBBI 15 CSAPAT VÉDTE MEG BAJNOKI CÍMÉT: Barcelona (spanyol), Manchester City (angol), PSG (francia), Young Boys (svájci), Galatasaray (török), Crvena zvezda (szerb), Dinamo Zagreb (horvát), CFR (román), Szutjeszka Niksics (montenegrói), Shkëndija (északmacedón), HJK (finn), Valur (izlandi), Suduva Marijampole (litván), Valletta FC (máltai), Lincoln Red Imps (gibraltári)

 

AKIKNEK NEM SIKERÜLT

S bár a leghosszabb sorozatok nem törtek meg, azért akad néhány európai klub, amelyik az elmúlt hetekben – három bajnoki arany után – kénytelen volt lezárni egy szép korszakot.

• A lengyel Legia az utolsó forduló előtt is reménykedhetett még, hogy megelőzi a Piastot, és sorozatban negyedszer (összességében pedig 14. alkalommal) bajnok lesz, de ez végül nem sikerült, maradt az ezüstérem. A varsóiak a Lengyel Kupát is elveszítették, címvédőként búcsúztak a negyeddöntőben, kiejtőjük a másodosztály későbbi bajnoka, a Raków Czestochowa volt.

• A bosnyák bajnoki rekorder (6) Zrinjski szintén a második helyre futott be ezúttal.

• Az izraeli Hapoel Beer-Seva már az alapszakaszban eljátszotta a címvédés esélyét, végül a rájátszásban egy helyet javítva bronzérmes lett.

• Az örmény Alaskert a negyedik helyen zárt az utolsóként eldőlő európai bajnokságban, viszont elkönyvelhette története első kupadiadalát – elhomályosítván a tavaly 11-esekkel elveszített finálé emlékét.

Két egymást követő aranyérem után a svéd Malmö harmadik lett, a feröeri Víkingur Göta és a lett Spartaks Jurmala csak ötödik, és bár a San Marinó-i La Fiorita bajnoki döntőt játszott, ott hosszabbításban kikapott.

A LEGHOSSZABB BAJNOKI SOROZATOK EURÓPÁBAN

14 bajnoki cím egymás után: Lincoln Red Imps (gibraltári, 2002/03–2015/16). 14: Skonto (lett, 1991–2004). 13: BATE Boriszov (fehérorosz, 2006–). 13: Rosenborg (norvég, 1992–2004). 11: Dinamo Zagreb (horvát, 2005/06–2015/16). 10: Dinamo Tbiliszi (grúz, 1990–1999). 10: Dynamo Berlin (NDK-beli, 1978/79–1987/88). 10: MTK Budapest (magyar, 1914, 1917–1925 – az első világháború miatt 1914 és 1916 között nem volt hivatalos országos bajnokság). 10: Pjunik (örmény, 2001–2010). 10: Sheriff (moldovai, 2001–2010).
A nem hivatalos világrekord a vanuatui Tafea FC-é, amely 1994 és 2009 között sorozatban 15-ször nyerte meg az óceániai szigetország bajnokságát.

Forrás: uefa.com

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik