Mijo Caktas (fehérben) 2025-ig írt alá Eszéken (Fotó: AFP)

 

A Nenad Bjelica vezette csapathoz 2025-ig írt alá a 29 esztendős Mijo Caktas. A támadó a szaúdi Damac FC-től tért vissza a horvát bajnokságba. Az egyszeres válogatott Caktas a 2019–2020-as idényben húsz gólig jutott a Hajduk Split színeiben, akkor második lett az első osztályú bajnokság góllövőlistáján.

A splitieknél mutatkozott be a horvátországi első ligában a 2011–2012-es idényben, s jó ideig a Hajduknál csapatkapitány, illetve a klub legjobban fizetett horvát labdarúgója is volt. Oroszországi kitérő (FK Rubin) után bukkant fel ismét dél-nyugati szomszédunknál, s most harmadszor is az 1. HNL sorozatában bizonyíthat – reményei szerint végre horvát bajnoki címet is szerezhet.

Caktas már a nyáron is közel állt ahhoz, hogy az eszékiekhez kerüljön, ez végül féléves ázsiai kitérő után jött össze. A támadó eddig első és másodosztályú mérkőzései során 109 találatot és 41 előkészítést jegyzett.

„Régóta tartottuk már a kapcsolatot az eszéki vonalat képviselő Bjelicával. Szaúd-Arábiában ugyan kimondottan jó időszak áll mögöttem, úgy vélem, az NK Osijek esetében még magasabb szintre léphetek teljesítményemmel – vázolta elképzeléseit Caktas. – Tudom, az eszéki szurkolók is sokat várnak tőlem, s bízom abban, hogy a bajnokság folytatásában is még jobban mellénk állnak.”

„Az öltöző erősödött Mijo érkezésével, csapattársai meríthetnek a tudásából – fűzte hozzá Bjelica. – Játékosunknak csak azt kívánhatom, hogy egészséges, vagyis játékra kész legyen, és minél több gólt szerezzen. Erőnlétileg nincs lemaradva tőlünk, legutóbbi mérkőzését mintegy tíz napja játszotta, s máris azon van, hogy alkalmazkodjon a mi elképzeléseinkhez.”