Eszék: jön az ősz rangadója, jön a Dinamo Zagreb!

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.10.28. 16:20
null
Újra legyőzi az Eszék a Dinamót? (Fotó: NSO-archív)
A horvát labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának rangadóját, egyben az őszi szezon egyik legfontosabb meccsét rendezik szombaton Eszéken, ahol 17.30-tól a harmadik helyen álló NK Osijek a listavezető Dinamo Zagrebbel mérkőzik meg.

 

A szlavóniaiak elszenvedték első vereségüket Rene Poms vezetőedző irányítása alatt, múlt szombaton hét veretlen bajnoki után 4–1-re kikaptak Varasdon. Az Eszék egyetlen gólját Kleinheisler László szerezte, akit a „horvátok barokk fővárosában” le kellett cserélni az első félidőt követően. Ahogyan arról a mérkőzést követően beszámoltunk, a magyar válogatott labdarúgó elmondta, a térde sérült meg egy belépő miatt, és a hazafelé tartó csapatbuszra is úgy szállt fel, hogy komoly fájdalmai voltak. Aligha véletlen, hogy az Osijek–Dinamo rangadót felvezető sajtótájékoztatón is Kleinheisler állapota volt az egyik központi téma.

„A hét elején ugyan még nem, de a napokban már sokat javult László állapota – fogalmazott az eszéki szakvezető, az osztrák Rene Poms. – Igazából a mai nap folyamán dőlhet el, hogy számíthatunk-e rá a Dinamo elleni rangadón. Bízunk abban, hogy pályára léphet ezen a fontos mérkőzésen.”

Amely azért is mérföldkő lehet az egyesület életében, mert többen is úgy kalkulálnak, a szombati lehet az NK Osijek utolsó hazai bajnokija a 18 ezres, ugyanakkor már igencsak „lelakott” Városi Stadionban; a bajnokság 2023-as folytatása során pedig már az új, és természetesen impozáns arénában, a Pampas városrészben felépülő 13 ezres létesítményben fogadja ellenfeleit. A tágabb régiót tekintve is legmodernebb stadionba történő költözésig ugyanakkor még van némi idő, és fontos feladatok várnak az Eszékre, ilyen a Dinamo elleni meccs is.

„A feladat nagy, ugyanakkor megvan a receptünk arra, hogy a zágrábiak ellen hogyan tudnánk eredményesen futballozni – folytatta Poms. – Játékstílusunkon nem szeretnénk sokat változtatni, ugyanakkor a Dinamo biztosan úgy érkezik, hogy támadni akar, ezt pedig nekünk is figyelembe kell vennünk, vagyis biztosan nagy figyelmet szükséges fordítanunk a védekezésünkre. Sok szurkolót várunk a meccsre, előttük is szeretnénk bizonyítani. A vendégek a Milan után ellenünk szeretnének javítani, hogy pozitív élményekkel utazhassanak a következő héten Londonba.”

A Dinamo hazai pályán 4–0-ra kikapott a Milantól, és november másodikán a Chelsea vendége lesz a Bajnokok Ligájában.

Rene Poms hozzátette, miként csapatán, úgy rajta sincs nyomás, és a munkájára koncentrál, így azzal sem foglalkozik, hogy az őszi szezon zárásához közeledve az eszéki szerződése miként alakul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik