Egyesült Államok: Donovan még egy meccsre válogatott lesz

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 11:23
Búcsúmeccsen köszön el korábbi meghatározó játékosától, Landon Donovantől az amerikai labdarúgó-válogatott október 10-én, az eseményen Ecuador lesz az ellenfél.

„Nagy öröm számunkra, hogy megünnepelhetjük azt az örökséget, amelyet maga mögött hagy. A mérkőzés lehetőséget ad a szurkolóknak is, hogy megköszönjék neki a sok szép emléket” – közölte Sunil Gulati, az amerikai szövetség elnöke.Sunil Gulati, az amerikai szövetség elnöke.

A Los Angeles Galaxyt erősítő Donovan, aki a szezon végén végleg visszavonul, a válogatott legeredményesebb gólszerzője, összesen 57-szer volt eredményes.

„Pályafutásom jelentős fejezete volt, hogy a nemzeti csapatban játszhattam. Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer pályára léphetek az együttesben, és búcsút vehetek a drukkerektől, akik mindig támogattak” – fogalmazott a futballista, akinek az East Hartford-i találkozó lesz a 157. meccse a válogatottban.

Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány májusban meglepetésre nem hívta be a 32 éves Donovant a világbajnoki keretébe, ami nagy vitákat váltott ki az országban. Az amerikai csapat végül a nyolcaddöntőben búcsúzott a brazíliai vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik