Edzőváltás: Doll neve is felbukkant egy zöld-fehér csapatnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 10:27
null
Goran Djuricint menesztette a Rapid (Fotó: AFP)
Sorozatban harmadszor kapott ki a Rapid Wien labdarúgócsapata az osztrák Bundesligában, és a St. Pöltentől elszenvedett hazai 2–0-s vereség után a klub vezetősége menesztette Goran Djuricin edzőt.

 

A 42 éves szakember (akinek fia, Marco 2016–2017-ben a Ferencvárosban szerepelt) 2016 novemberében lett a Rapid Wien másodedzője az akkori vezetőedző, Damir Canadi mellett, akinek menesztését követően átvette a csapat irányítását.

A bajnoki bronzérem után a Rapid az idei Európa-ligában remekelt, a Slovan Bratislava és a FSCB kiverésével bejutott a csoportkörbe, ahol két hete 2–0-s sikerrel nyitott a Szpartak Moszkva ellen.

A bajnokságban azonban kilenc forduló alatt kilenc ponttal a 8. helyre esett vissza, így Goran Djuricinnek távoznia kellett. Az edzések irányítását a két másodedző, Thomas Hickersberger és Martin Bernhard vette át, de a sajtóértesülések szerint a poszt legnagyobb esélyese Dietmar Kühbauer, aki a St. Pölten edzőjeként a szombati győzelemmel lehet, hogy éppen saját magának csinált helyet egykori klubjában.

A Heute.at szerint Didi Kühbauer mellett esélyes a posztra Peter Pacult, Mirko Slomka, Markus Gisdol, illetve a Ferencvárostól a közelmúltban távozott Thomas Doll is. A hír azért nem meglepő, mert 2016-ban, Mike Büskens távozásakor ugyancsak felvetődött, hogy Doll Bécsbe igazoljon – igaz, akkor a Fradi cáfolta a pletykát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik