Edzősors: ukrán kapitányt vitt Örményországba Varga Sándor

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 09:43
null
Petrakov irányítja az örmény válogatottat (Fotó: AFP)
Olekszandr Petrakov U20-as világbajnok lett az ukránok élén, az örmény válogatottal az ősi rivális törökök ellen kell bizonyítania első meccsén.

 

Ukrán szakember irányítja immár az örmény válogatottat: Olekszandr Petrakov két és fél évre írt alá, az Európa-bajnoki selejtezősorozat végéig. Az ügyletet kárpátaljai ügynöke, Varga Sándor bonyolította le.

„Petrakov legutóbb az ukrán válogatott szövetségi kapitánya volt kétezerhuszonegy óta, majdnem kijutott a csapattal a világbajnokságra, csak az utolsó akadályban botlott el a csapat Walesben a pótselejtezőn, már a háború idején – mondta lapunknak Varga Sándor, aki Sztanyiszlav Csercseszov jelenlegi és Szerhij Rebrov előző FTC-edzőnek, illetve a korábbi ukrán szövetségi kapitánynak, a játékosként aranylabdás Oleh Blohinnak az ügynöke. – Több mint harminc éve edző, évekig dolgozott a Dinamo Kijevnél, és több mint tíz esztendeig állt az ukrán szövetség alkalmazásában, a különböző korosztályos válogatottakat irányította. kétezertizenkilencben az U20-as csapattal megnyerte a világbajnokságot! Jó munkát végzett a felnőttválogatott élén is, az örmények pedig kapva kaptak az alkalmon. Ismerték már jól: a legutóbbi Nemzetek Ligája-sorozatban két meccsen nyolc gólt kaptak az általa irányított ukrán csapattól. Örömmel fogadták, és az első meccse éppen Törökország ellen lesz… Mondanom sem kell, mekkora a rivalizálás a két ország között történelmi okokból, óriási a készülődés.”

Vargától megtudtuk: Petrakov kötődik hazánkhoz is. „Évekig itt élt Magyarországon, volt az orosz hadseregnek egy focicsapata valamelyik alacsonyabb osztályban, ott játszott. Itt született a lánya is, tud egy kicsit magyarul. Szívesen dolgozna Magyarországon, de most erre nem volt lehetőség, ám nem elképzelhetetlen, hogy egyszer edzősködik még nálunk.”           

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik