Predrag Rogan decemberben távozott Újpestről (Fotó: Török Attila)

 

 

A Vozsdovac a hivatalos honlapján jelentette be Rogan érkezését, aki székfoglalójában az első nyolc hely valamelyikét tűzte ki célul új csapata számára. A csapat az előző idényben épp a 8. pozícióban zárt, jelenleg öt pont választja el ettől a helytől.

Roganéknak ugyanakkor hátrafelé is kell figyelniük. A szerb élvonal mezőnyét a koronavírus-válság miatt bővítették 20 csapatosra, az idény végén hat klub esik ki. A már búcsúzást jelentő 15. helytől csak két pont választja el a legutóbbi három fordulóban nyeretlen Vozsdovacot.

A volt újpesti szakvezető a Topolya ellen debütál új csapata kispadján.

Predrag Rogan összesen 25 tétmeccsen irányította az Újpestet, ezek közül tizenegy találkozót tudott megnyerni – kettőt a Magyar Kupában alacsonyabb osztályú riválissal szemben – hatszor játszott döntetlent és nyolcszor kapott ki. Szerződése felbontásakor a lila-fehér együttes a bajnokság 9. helyén ált – jelenleg, Michael Oenninggel a kispadon nyolcadik.