Edzősors: Gerrard lett a Rangers menedzsere – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 15:21
null
Steven Gerrard lett a Rangers menedzsere (Fotó: AFP)
A skót élvonalbeli Rangers labdarúgócsapata péntek délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Steven Gerrard lesz a klub új menedzsere. A Liverpool korábbi középpályása négyéves szerződést írt alá a glasgow-i egyesülettel, ez lesz az első edzői munkája felnőttcsapatnál.

 

Mint ismert, a Rangers FC azt követően bontott szerződést a 43 éves Graeme Murty menedzserrel, hogy a csapat áprilisban két mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedett a Celtictől. A hónap közepén a skót FA-kupa elődöntőjében 4–0-ra, vasárnap bajnoki összecsapáson 5–0-ra kapott ki legnagyobb hazai riválisától.

A Liverpool és az angol válogatott korábbi csapatkapitánya két éve fejezte be profi pályafutását, visszavonulása óta a „vörösök” utánpótlásában dolgozik. Felnőttekkel még nem dolgozott együtt edzőként, így a Rangers lesz az első ilyen megbízatása. A 37 éves Gerrard négyéves szerződést kötött a glasgow-i klubbal, stábjának tagjait később jelentik be.

„A tárgyalások megkezdése óta nagyon pozitív hozzáállással szembesültünk, hiszünk benne, hogy Steven a megfelelő ember a csapat irányítására. Nagyon meggyőző volt, és meggyőződésünk, hogy megvan a tudása ahhoz, hogy sikerre vezesse a klubot. Különleges nap ez a számunkra" – idézi a Rangers honlapja Dave Kinget, a klub elnökét.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik