Edzősors: Készen állok, várok a megfelelő lehetőségre – Pochettino

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.03. 12:10
null
Mauricio Pochettino készen áll a visszatérésre (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának korábbi menedzsere hétfőn egy futballműsorban beszélt a jövőjéről.

 

A 48 esztendős szakember 2014 és 2019 között összesen 293 tétmérkőzésen irányította a Spurst, tavaly novemberben viszont a klub vezetősége elküldte, a helyére pedig José Mourinhót nevezte ki.

Pochettino azóta csapat nélkül van, ám mint a szakember a Monday Night Football nevű műsorban hétfőn elmondta, kész visszatérni a kispadra.

„Nem tudom, hogy a következő állomás a Premier League-ben lesz-e, semmilyen eshetőséget sem zárok ki. Fiatalon arra tanítottak, hogy a futball diktálja majd az utam, úgyhogy most várok a megfelelő lehetőségre, egy olyan projektre, amiről úgy érzem, hogy az lesz a helyes út számomra”– idézi a trénert a Sky Sports.

„Elég őrült helyzetben vagyunk, olyanban, amire sosem számítottunk. Most minden más, nem csak a labdarúgás. Tele vagyok energiával, szívesen dolgoznék újra, de azzal is tisztában vagyok, hogy jelenleg várnom kell a megfelelő pillanatra. A játék ugyanaz, a futball viszont mégis más. Nézők nélkül is próbáljuk élvezni a látottakat, mert szeretjük a sportágat, de a játékosoknak és az edzői stáboknak sokkal nehezebb dolguk van így. Nagyon kemény ez az egész. Nem is érzem, hogy már egy éve nem dolgozom, talán az elmúlt hónapok miatt, mivel a stadionok üresek, olyan, mintha nem is lenne futball.”

Az argentin szakember elárulta, csalódott és kissé ideges volt, amikor a Tottenham tavaly elküldte, ám megérti Daniel Levy elnök döntését, s mint vele, mint José Mourinhóval jó a kapcsolata, utódjának pedig csak és kizárólag sok sikert és jó eredményeket tud kívánni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik