Edzősors: Gabriel Heinze ledobta a bombát – elhagyja a Vélezt

Vágólapra másolva!
2020.03.06. 16:53
null
Heinze lelép a színről (Fotó: AFP)
Teljesen váratlanul bejelentette távozását az argentin élvonalban szereplő Vélez Sarsfield vezetőedzője, Gabriel Heinze, ám távozása okát nem nevezte meg, így csak találgat a helyi sajtó.

 

A Vélez Sarsfield hivatalos Twitter-csatornáján közölte, hogy – immár korábbi, bár hétfőig maradó – vezetőedzője, Gabriel Heinze távozik a posztjáról.

„A hétfői lesz az utolsó mérkőzésem a csapat vezetőedzőjeként. A klub belopta magát a szívembe. A Vélez sokkal többet adott nekem, mint amit én adhatok. Ezért a megbízatásom az Union Santa Fé elleni hétfői mérkőzést követően véget ér. Mindent köszönök a klubnál dolgozóknak” – áll a Heinzétől származó idézet a Vélez Twitteren megjelent posztjában.

A Marca Claro beszámolója szerint az újságírók átlagos sajtótájékoztatóra készültek, így igazi bombaként robbantak a pályafutása során a PSG-ben, a Manchester Unitedben, a Real Madridban és a Romában is megforduló korábbi 72-szeres argentin válogatott védő szavai.

A lap úgy véli, a klub játékospolitikája, az erősítések hiánya és az igazgatósággal ápolt nem túl jó viszony állhat a játékosként 2014-ben visszavonuló Heinze hirtelen döntése mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik