Tomiszlav Szivics csendben tért vissza a szerb élvonalba (Fotó: Földi Imre)



– Nem csaptak nagy felhajtást a kinevezése körül.
– Jobb volt csendben visszatérni, nem vágytam a rivaldafényre – árulta el lapunknak a korábban négy magyar klubot, a Kecskemétet, a Paksot, a Diósgyőrt és a Mezőkövesdet is irányító Tomiszlav Szivics. – Akit érdekel, mi van velem, tudja, hol dolgozom, ha akar, elér. Lám, ön is megtalált.

– Pazar az új munka?
– Pazar, igen... Abban a tudatban bólintottam rá az ajánlatra, hogy majdhogynem a lehetetlenre vállalkozom. Látva a csapat helyzetét, szerintem tízből kilenc edző visszautasította volna a lehetőséget – nos, én voltam a tizedik. Részint azért mondtam igent, mert bár az elmúlt másfél évben jól éreztem magam a harmadosztályú FK Tiszánál, vágytam rá, hogy újra két szinttel feljebb edzősködhessek, részint pedig azért, mert ötvenöt esztendősen még mindig meg akarom mutatni, hogy nem lehet engem leírni! Kemény fába vágtam a fejszémet, de nem bánom.

– Még úgy sem, hogy a Novi Pazar a sereghajtó?
– Lehet, naiv vagyok, de hiszek a csodákban! Amikor megérkeztem, azzal szembesültem, hogy a csapat nincs jó állapotban – és akkor még finoman fogalmaztam. Ehhez képest három nappal később már meccs várt ránk. Az elején még annak örültem, hogy addigra már a keret összes tagjának tudtam a nevét, a végén meg annak, hogy döntetlent értünk el a negyedik helyen álló Radnicski Nis otthonában. Rá egy hétre jött a feketeleves: a kiesés elleni harcban az egyik fő riválisnak számító Kragujevac ellen több ziccert is kihagytunk, miközben a vendégek egyszer kerültek a kapunk közelébe, abból gólt szereztek, és elvitték a három pontot. Hú, de rosszul érintett az a vereség!

– Azt is nehezen viselhette, hogy a következő fordulóban a Crvena zvezdától kikaptak öt nullára.
– Ez kevésbé bántott. Ha van csapat, amelyiktől nem szégyen vereséget szenvedni, az a Zvezda. Ellene nem volt vesztenivalónk, az előttünk álló, számunkra fontosabb meccsekre való tekintettel egy-két kulcsembert pihentettem, ha játszottak volna, akkor is kikapunk, legfeljebb nem öttel, hanem hárommal. A számításom bevált, mert utána a Mladoszt ellen döntetlenre végeztünk, amit jó eredménynek tartottam. Azt persze még jobbnak, hogy aztán Szabadkán győztük le a Szpartakot! Első győzelmemet a szülővárosomban, a szívemhez talán legközelebb álló csapat ellen könyvelhettem el.

– Hogyan élte meg?
– Nagyon örültem! Nem tagadom, némi dac is dolgozott bennem, mert az utóbbi években egyszer sem jutottam a szabadkai vezetők eszébe. Többször is kerestek edzőt, de engem „elfelejtettek” megkérdezni. Az biztos, jobban szeretem a klubot, mint a mostani tulajdonos, más kérdés, hogy neki van joga dönteni az edzőről, nem nekem. Mivel a mérkőzést követően a válogatottak miatt szünet következett, adtam néhány szabadnapot a csapatnak. Én két napig Szabadkán maradtam, mosolyogva sétálgattam a központban.

– Nem lepődöm meg.
– Ilyen vagyok. Habár az elmúlt években valamelyest változtam, sokat tanultam arról, mit szabad mondanom, mit nem. Azok után, hogy a harmadosztályban kellett dolgoznom, megbecsülöm ezt a lehetőséget. A Novi Pazar vezetői korrektek voltak, amikor tárgyaltunk, azzal kezdték, hogy amit ezt megelőzően mások elrontottak, nekem kellene kijavítanom, de emiatt ne legyen rajtam teher. Ha sikerül benn tartani a csapatot, óriási siker lenne, én mindenesetre kétszáz százalékot adok bele. Annyit beszélgetek a játékosokkal, mint még soha, igyekszem velük is elhitetni, hogy igenis tehetünk csodát! Lépésről lépésre haladunk, kezdünk úgy kinézni, mint egy futballcsapat. Az alapszakaszból hátralevő két meccsen sok múlik, ha szerzünk legalább négy pontot, az reményt adna nekünk a rájátszásra. Sajnos a Napredakot egy korábbi szurkolói rendbontás miatt zárt kapuk mögött vagyunk kénytelenek fogadni, ettől függetlenül úgy tekintünk a pénteki kilencven percre, mint az év meccsére!

– Az említett két bajnoki között kupa­negyeddöntőt is játszanak. „Elengedi” azt a mérkőzést?
– Ezt tőlem, a kupaspecialista edzőtől kérdezi?! Ráadásul a nézők visszatérhetnek a lelátóra, ha a Napredakot legyőzzük, a Metalac ellen telt ház lesz. Szerbiában egyenesen imádják a focit! Ebből a szempontból Novi Pazar olyan, mint Diósgyőr, ez az én világom. Menny­ország vagy pokol. Ha nyersz, te vagy az isten, ha veszítesz, inkább ne menj ki az utcára... Ez a hely, ez a munka bátor embereknek való.

– A rájátszás befejeztével két csapat kiesik, kettő osztályozót vívhat. Ha valaki most garantálná, hogy „pótvizsgán” kapnak esélyt az élvonalbeli tagságuk meghosszabbítására, aláírná?
– Azonnal! A reális cél az lehet, hogy a végére kapaszkodjunk fel az osztályozót érő helyre. Ha odáig eljutunk, azt már úgyis megnyerjük!