Eb 2024: az oroszok nem lesznek ott a selejtezőben

Vágólapra másolva!
2022.09.20. 17:23
null
Illusztráció: AFP
Az orosz labdarúgó-válogatott nem vehet részt a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében.

 

Az orosz szövetség (RSF) kedden jelentette be, hogy mindez az európai szövetség (UEFA) februári döntésének következménye: a szervezet akkor úgy határozott, hogy Oroszország ukrajnai katonai agressziója miatt visszavonásig kizárja az orosz klubokat és nemzeti csapatokat a versenysorozataiból.

Az oroszok – az RSF és négy klub közösen – fellebbeztek a döntés ellen, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) júliusban elutasította.

A múlt héten a két év múlva Eb-házigazda németek azzal a kéréssel fordultak az UEFA-hoz, hogy az oroszbarát politikát folytató fehéroroszok se vehessenek részt a kvalifikációban. A fehérorosz együtteseket az UEFA nem zárta ki a sorozataiból.

Az Eb-selejtező sorsolását október 9-én rendezik meg Frankfurtban, ahol az oroszok, valamint a házigazdaként automatikusan részt vevő németek nélkül 53 nemzet lesz érdekelt. A csapatokat tíz csoportba osztják, mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik