Dinamo Zagreb: Halilhodzic megegyezett a horvát vezetőkkel

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 16:23
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Vahid Halilhodzic leült tárgyalni a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának vezetőivel. A bosnyák-francia állampolgárságú szakember pedig máris a horvát együttes vezetőedzőjének tekinthető, miután kétórás tárgyalás után a felek egymás kezébe csaptak.
Halilhodzic székfoglalójában kijelentette, a távolabbi cél nem is lehet más a Dinamóval, mint a Bajnokok Ligája csoportköre. Egyelőre azonban az Európa-ligánál tartanak, amelyben csütörtökön a Győri ETO elleni párharc első felvonása következik a csapat számára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik