Dárdai Pál: Sajnálom a srácokat, akik most építik a jövőjüket

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 21:51
null
„Mindig ki kell valamit találni, amivel ösztönözni tudjuk a fiatalokat” (Fotó: Török Attila)<br />
Az Egy nap az utánpótlásért című online sportkonferencia vendége volt csütörtök este Dárdai Pál. A Hertha BSC labdarúgócsapatának utánpótlás-koordinátora, az U16-os együttes vezetőedzője az utanpotlassport.hu-nak a Magyar Edzők Társasága együttműködésével zajló előadás-sorozatában a koronavírus-járvány második hullámának utánpótlássportra gyakorolt hatásairól beszélt, és megosztotta gondolatait a magyar futball utóbbi időben elért eredményeiről is.

 

Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának utánpótlás-koordinátora, az U16-os együttes vezetőedzője a mindennapjaiba engedett bepillantást.

Beszűkültek a lehetőségek,azedzések részlegesen tarthatók, a bajnokságok azonban leálltak.Teljesen más úgy a foci, ha nem a megszokott méretű pályán és nem a megszokott számú futballistával dolgozol, a szokásos tizenhat-húsz fiatal helyett most alkalmanként hat-nyolc srácnak kell edzést tartani, ami nagy odafigyelést igényel a terhelésben– avatta be a berlini hétköznapjaiba a konferencia hallgatóságát Dárdai Pál. –Próbáljuk így is kihozni a játékosokból a maximumot, de sajnálom a srácokat, akik most építik a jövőjüket, mert egy döcögős, kihívásokkal teli év nyomot hagy.

Dárdai említést tett olyan megoldásokról, amelyekkel a vírus terjedését igyekeztek elkerülni, így például, hogy amíg az időjárás lehetővé tette, játékosai az öltöző zárt tere helyett a lelátón öltöztek át, és megosztott praktikákat, amelyekkel a fiatal futballisták figyelmét és motivációját igyekeznek fenntartani.

A helyzet mindannyiunkat kihívás elé állít. Ha nincs mérkőzés, ami a legnagyobb motivációt jelenti egy labdarúgónak, mindig ki kell valami találni, amivel ösztönözni tudjuk a fiatalokat. Nem véletlenül játszunk sokat mostanság az edzéseken, a minap kisebb lábteniszpályákon játszottuk az asztaliteniszből ismert forgót. Jól sült el, alig akarták abbahagyni a srácok. A mi dolgunk az, hogykreatívabb feladatokkal elérjük, hogy a fiatalok az edzésről jó kedvvel menjenek haza, mert akkor jó kedvvel jönnek másnap is”– jegyezte meg Dárdai.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kérdésre kitért a magyar futball elmúlt időszakban aratott sikereire is. Megemlítette, édesapja és a menedzsmentje kiválóan egyengeti Szoboszlai Dominik útját, míg Marco Rossi kitűnően érezte meg, mikor és milyen posztra lehet beépíteni a fiatal játékost, akivel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy olyan klubban folytassa majd a pályafutását, ahol ugyanúgy megkapja a lehetőséget, mint Salzburgban.

A válogatottat illetően külön öröm, hogy a törvényszerű fiatalítás sikeres volt, Willi Orbán és Gulácsi Péter stressztűrő képessége pedig nyugalmat ad a csapatnak, amelynek jó a gerince, amely fejlődőképes, s amelyben – ami igencsak lényeges – pozitív a hangulat. És ami ugyancsak rendkívül fontos, a válogatott és a Ferencváros sikereinek eredményeként a játékosok újra példaképek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik