Szánthó Regó a Zsolna ellen újabb gólokat szerezne (Fotó: DAC)

A Dunaszerdahely tizenhét mérkőzés, azaz augusztus óta veretlen, a 2023-as évben csak két pontot vesztett, a szlovák bajnokságban jelenleg a legjobb formában lévő csapat, négypontos előnnyel vezet a Slovan előtt.

„A szünet alatt sikerült kifújnunk magunkat, s közben nagyon jó hangulatban zajlottak az edzések. Ugyan többen válogatott kötelezettségük miatt nem voltak jelen, azért annyian maradtunk, hogy legyen értelme a munkának“ – mondta a Nemzeti Sportnak Szánthó Regő, a dunaszerdahelyiek játékosa.

A magyar támadó a múlt héten a Dunaszerdahelyt képviselte a jótékony Fortuna e-sportos Challenge-en, csoportjában legyőzte a zsolnai, illetve az aranyosmaróti ellenfelét, majd az elődöntőben egygólos vereséget szenvedett a későbbi győztes nagymihályi sráctól. A harmadik helyért simán legyőzte a besztercebányaiak képviselőjét.

„Remek szórakozás volt. Az idény első DAC-bronzérme már megvan. Nagyon bízom benne, hogy a májusi díjunk ennél szebben fog csillogni” – mosolygott Szánthó Regő.

A héten több hullámban tértek vissza a csapathoz a játékosok a válogatottjuktól, a vezetőedző örömére senki sem sérült meg kiküldetése során.

„Az edzéseken előtérbe került a rögzített helyzetek gyakorlása, többet videóztunk – folytatta a 22-éves játékos, aki ősszel a Zsolna elleni 5–2-es győzelem során két gólt szerzett két gólt ért el. – Tökéletesen megfelelne ugyanaz az eredmény, és a góllövők személye is. Jó meccs lesz vasárnap is a Mol Arénában, a Zsolna is szereti játszani a focit, lendületes, offenzív összecsapást várok.“

Szánthó Regő elárulta azt is, hogy vasárnap ugyanazt a cipőt veszi fel, amellyel két hete bődületes gólt szerzett a Nagyszombat elleni rangadón.