DAC: Most csak a Slovan elleni találkozó van előttünk – Kalmár

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 19:24
null
Kalmár Zsolték egyelőre csak a DAC elleni meccsel foglalkoznak (Fotó: DAC)
Dunaszerdahelyen elszántan, csak a legközelebbi találkozóra összpontosítva vágnak neki a Fortuna Liga tavaszi idényének. Vasárnap az örök rivális pozsonyi Slovan látogat a Mol Arénába, ahová tízezer nézőt várnak.

 

Az őszi idény után csak három pont a DAC hátránya az éllovas Slovan mögött, de ennek ellenére Felvidéken nyíltan nem beszélnek a bajnoki címről.

„A téli felkészülés előtt az volt a célunk, hogy a csapat egyben maradjon – mondta Jan Van Daele, a DAC-sportigazgatója, aki a Nemzeti Sport kérdésére ecsetelte a célokat. – Nyáron kijelentettem, hogy a stabilitás a cél. Ez sikerült megvalósítani, és erősítések is érkeztek. Sikerült leigazolni a védelem bal oldalára Alex Méndezt és a csatárt, a fiatal, de már tapasztalt Jannisz Niarkoszt. Sőt, megszereztünk két olyan nagyon tehetséges focistát, Riquelmét, Matija Krivokapicsot. Nagyon sokan érdeklődtek a góllövőlistát vezető Nikola Krsztovics iránt, de az én e-mail fiókomba nem érkezett hivatalos ajánlat.”

„A játékossal többször is beszéltünk, nehéz hónap van mögötte személyes okok miatt is. Sok ember fordult meg körülötte, próbálták befolyásolni. Megmutatta viszont, hogy szívén viseli a klub sorsát, gyakran kilátogat a DAC ifjúsági meccseire is. Kijelenthetem, hogy az idény végéig a csapatban marad.”

„A bajnoki címről nem beszélünk. Olyan jó teljesítményt kell nyújtanunk, mint ősszel. Még mindig úgy gondolom, hogy a Slovan a bajnoki cím fő várományosa. Nekünk tovább kell dolgoznunk, és olyan eredményeket kell elérnünk, hogy az idény végén elmondhassuk, sikeres évad volt.”

Adrián Gula vezetőedző szerint akkor lesz sikeres a felkészülés, ha bajnoki meccseken jönnek az eredmények.Örülök, hogy a csapat egyben maradt, az új játékosok pedig már a felkészülés elejétől velünk voltak. Ha egy edzőnek minőségi futballisták állnak a rendelkezésére, olyan háttérrel rendelkezik, mint amilyen nekünk is van, fantasztikusak a szurkolói, az bízhat a bajnoki cím megszerzésében. Az én munkám viszont nem álmokon, hanem a kemény munkán alapszik. Úgy gondolom, hogy a csapat rátalált arra az útra, amely céljai eléréséhez vezet.”

A felkészülés első két-három hete kemény volt, sok futó- és labdás edzéssel – nyilatkozta Kalmár Zsolt. A horvátországi edzőtáborban inkább a taktikai részen volt a hangsúly. Úgy gondolom, hogy a csapat magja összeállt, nagyon jó a csapatközösség. Szeretnénk ott folytatni, ahol abbahagytuk. Meccsről meccsre megyünk, most csak a Slovan elleni találkozó van előttünk. Bízom benne, hogy fantasztikus, telt házas meccsel kezdhetjük az évet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik