DAC: labdaszedőként passzolt már Kalmár Zsoltnak, már a pályán is megteheti

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 13:11
null
Csóka Bálint akcióban (Fotó: DAC)
Az ősszel a DAC somorjai fiókcsapatában remeklő Csóka Bálint a téli felkészülést az első csapatnál kezdte meg, mindkét felkészülési találkozón lehetőséget kapott, a Kassa ellen a kezdőként játszott, s remek gólpasszt adott Nikola Krsztovicsnak. Könnyen lehet, hogy ezzel bebetonozta magát az első csapat keretébe.

Csóka Bálint tizenkét évesen került adunaszerdahelyi klubhoz, miután abősi U11-es csapatban egy barcelonai torna legjobb góllövője lett.

„Amikor aDAC-hoz kerültem, még akörnyező falvakban edzettünk, és amint aMol Akadémián elkészült az első műfüves pálya, az elsők között edzhettünk ott. Így utólag, ezért még jobban becsülöm a fantasztikus feltételeket – mondta aNemzeti Sportnak a19 éves játékos, aki sárga-kék mezben végigjárta az összes ifjúsági korosztályt. – Nagyon sok remek edző vezetett, de ki kell emelnem avolt dunaszerdahelyi közönségkedvencet, Balla Bélát, aki négy éven keresztül volt amesterem.”

VOLT DAC-JÁTÉKOS A MENEDZSERE

Csóka Bálintnak az ificsapatoknál nem voltak kimagasló statisztikai mutatói, de fél tucat első osztályú klub is érdeklődött iránta.

„Több DAC-ifimeccsen figyeltem őt, és ahiányzó számok ellenére láttam benne tehetséget, minőséget. Jó karakterű srácról van szó, aki nagyra értékeli, hogy lehetőséget kap asárga-kékek felnőttcsapatában. Anagyon jó somorjai szezonja után a Fortuna Liga hat-hét csapata is érdeklődött iránta, konkrét ajánlat is befutott. Számunkra azonban az első helyen aDAC szerepel” – mondta lapunknak Harsányi Zoltán, Csóka Bálint menedzsere, aki amúltban 29 találkozón lépett pályára aDunaszerdahely mezében, játszott többek között aMezőkövesdben és aPuskás Akadémiában is.

Bálint 2021 őszén az ifiből felkerülve felkészülési meccsen már bemutatkozott aDAC felnőttcsapatában. Nyáron az U19-es csapatból kinőve Somorjára került.

„Pályafutásom legjobb fél éve van mögöttem, rendszeres játéklehetőséget kaptam Somorján, acsapatnak és nekem is nagyon jól ment ajáték. Remek hónapok vannak mögöttem, először hívtak meg az U20-as szlovák válogatottba, amely nyáron világbajnokságon szerepel majd. A remek ősz mögött arengeteg pluszmunka is van, melyet az elmúlt években végeztem” – folytatta agyors szélső, aki aszlovák másodosztály egyik legmeghatározóbb játékosa volt, neve sokszor szerepelt aII. liga őszi álomcsapataiban.

A Somorja mezében öt bajnoki gólt ért el, ezen felül kétszer is betalált aSzlovák Kupában. (Góljainak köszönhetően is akék-fehér csapat ott van anegyeddöntőben, és február 28-án aBesztercebánya–Slovan találkozó győztesével találkozik hazai pályán).

Ezek után borítékolható volt, hogy atehetséges játékos aDAC csapatával végzi atéli felkészülést.

„Közel került, ami néhány éve elérhetetlennek tűnt. Gyerekként sokszor álmodtam arról, hogy aDAC felnőttcsapatában játszom. Labdaszedőként sokszor voltam már aMol Arénában. Többek között Kalmár Zsoltinak is odadobtam alabdát. Ma meg vele vagyok egy öltözőben, együtt edzünk, egy csapatban lépünk pályára. Az első közös napok alatt kicsit furcsán éreztem magam, de már úgy érzem, befogadtak. Adrián Gula mester nemcsak remek edző, hanem astábtagjaival nagyon jó közösséget is kovácsolt. Kalmár Zsolt aszárnyai alá vett, nagyon sok jó tanáccsal lát el, és atöbbi tapasztalt játékos is sokat segít.”

Csóka Bálint néhány éve a háttérben, labdaszedőként (Fotó: DAC)
Csóka Bálint néhány éve a háttérben, labdaszedőként (Fotó: DAC)

Csóka jól játszott szombaton a Kassa elleni felkészülési találkozón, de nem volt felhőtlenül boldog.

„Gólpasszt is adtam, de gólt nem szereztem, pedig megvoltak alehetőségeim. Remélem, akövetkező meccseken jön agól is. Szerdától Horvátországban edzőtáborozunk, készülünk atavaszi szezonra. Bízom benne, hogy akövetkező hónapokban aDAC mezét fogom viselni, és akár már aSlovan elleni első meccsen kapok néhány percet. Továbbra is alázatosan, keményen fogok edzeni” – zárta le Csóka Bálint.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik