DAC: Kissé meglepődtem az ellenfelek hallatán – Kalmár

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 09:44
null
Kalmár Zsolt és társai nagy erőbedobással készülnek az új idényre (Fotók: FC DAC)
Egy hét pihenőt kaptak Bernd Storck labdarúgói, akik vasárnap ismét munkába álltak, a felkészülés során pedig a francia Olympique Marseille és a Nice ellen is felmérhetik, mennyit tudnak.

 

Elkezdte a nyári felkészülést a Fortuna Liga legutóbbi idényében bronzérmet szerző Dunaszerdahely, amely az Európa-ligában is próbára teheti erejét. A magyar játékosok közül Kalmár Zsolton kívül csak Schäfer András jelent meg az idénynyitó edzésen, Vida Máté és Németh Krisztián sérülés miatt hiányzott. Egyelőre nincs jelentősebb változás a csapat keretében.

„Több játékossal is tárgyaltunk, az újak érkezése a következő két-három napban várható”   – idézte a DAC honlapja Jan Van Daele sportigazgatót. Ami biztos: távozott Adrián Slancík kapus (Senica) és Ricardo Phillips (Michalovce), a Dominik Veselovsky, Ernest Boateng, Dusan Lalatovics hármas pedig a DAC fiókcsapatával, a másodosztályú Somorjával készül.

A Nemzeti Sport információja szerint a DAC a következő napokban Közép-Európa egyik legnagyobb sportközpontjában, Somorján készül a megméretésekre. Ott, ahol ahol három éve a női és a férfi magyar vízilabda-válogatott is gyakorolt a budapesti világbajnokságra.

„A következő időszakra napi két edzést tervezünk, de lesznek napok, amikor Covid–19-tesztelés miatt csak egy tréning lesz    – mondta a DAC hivatalos honlapjánakBernd Storck vezetőedző. – Pénteken utazunk Ausztriába, ahol kilenc napot töltünk, és két francia élcsapattal is játszunk.”

A dunaszerdahelyiek július 25-én az Olympique Marseille ellen lépnek pályára, majd augusztus 1-jén a Nice lesz az ellenfél.

„Amikor meghallottam az ellenfelek nevét, kissé meglepődtem, de éppen ilyen csapatok ellen tudunk fejlődni és megnézni, hol tartunk   – mondta Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyiek csapatkapitánya. – Nagyon örülök, hogy ilyen erős ellenfelekkel játszhat a fiatal csapatunk. Kemény felkészülés vár ránk, bízom benne, hogy mindenki egészségesen, százszázalékos hozzáállással teszi a dolgát. Húsz nap múlva már bajnoki vár ránk, az ősszel nagyon sűrű lesz a program.”

A 25 éves, tizenhatszoros válogatott középpályás már a nemzeti csapatra váró őszi megméretésekre is figyel: 

„Tudjuk, mi vár ránk, és mi lehet jövő júniusban. Szeretnénk az Európa-bajnokságon hazai közönség előtt játszani. Bulgária ellen ki-ki meccset vívunk, remélem, mindenki olyan állapotban lesz, hogy jó teljesítményt tudjon nyújtani.”

Bernd Storck
Bernd Storck

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik