DAC: hazai vereséggel zárták a bajnokság alapszakaszát

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 17:58
null
Fotó: Dömötör Csaba, 2019
A dunaszerdahelyi DAC hazai pályán 1–0-ra kikapott a nagyszombati csapattól a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) szombati játéknapján. Holman Dávid együttese, a Slovan egygólos győzelemmel zárta az alapszakaszt.

 

A szerdai kupameccshez képest több helyen megváltozott a DAC összeállítása: kiesett Simic és Davis, míg a dunaszerdahelyi szurkolók bánatára Kalmár Zsolt a hátproblémái miatt nem tudta vállalni a játékot, csak a cserepadon foglalt helyet.

Ugyan a nagyszombati szektor nem volt tele, a Spartak szurkolói hűek maradtak magukhoz, már a találkozó előtt az ,,Üsd a magyarokat fejbe“ rigmust skandálták.

A korábbi DAC-edző, a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi is helyet foglalt a MOL Arénában. Vele együtt a 8619 néző nagyon halovány sárga-kékeket láthatott az első félidőben. Jobb, veszélyesebb volt a Spartak, és egy nagyon vitatható góllal (a találatot lesállás előzte meg) meg is szerezte a vezetést. A kapott találat sem rázta fel a DAC-ot, így még a szünet előtt pályára kellett lépnie a félig sérült Kalmárnak.

Ugyan aktívabban kezdte a második félidőt a hazai gárda, helyzetekig nem jutott. Egy óra játék után Németh Krisztián is ott volt a pályán. Közben a vendégcsapat megfogyatkozott, a volt DAC-játékos, Matús Turna szedett össze két sárgát.

Nemsokára a játékvezető „megkárosította” a sárga-kékeket, Schäfer helyzete után a spori a tizenhatoson belül nem látta a nagyszombati játékos kezezését.

Az utolsó negyedóra elején Németh fejese ment centikkel fölé, majd Ramírez fejesénél és Kruzliak lövésénél varázsolt a vendégkapus.

Az örök rivális Spartak elleni derbi a tavasz első DAC-vereségét hozta a Fortuna Ligában. A december óta öt bajnokin nyeretlen (három döntetlen, két vereség) dunaszerdahelyi együttes a harmadik helyen fejezte be az alapszakaszt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
22. FORDULÓ
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Spartak Trnava (Nagyszombat) 0–1

DAC: Schäfer András végigjátszotta a mérkőzést, Vida Máté a 80. percbeli lecseréléséig volt a pályán, Kalmár Zsolt a 41. percben állt be csereként, Németh Krisztián szintén csere volt, az 57. perctől volt a pályán.
Slovan Bratislava (Pozsony)–MFK Ruzomberok (Rózsahegy) 1–0
Slovan: Holman Dávid a 61. percben lépett pályára csereként.

További eredmények
Zemplín Michalovce–Pohronie 1–0
Senica–Nitra 0–3
Sered–Zilina 0–3
Zlaté Moravce–Trencin 2–0
Az alapszakasz élcsoportjának végeredménye: 1. Slovan Bratislava 55 pont, 2. Zilina 45, 3. DAC 38, 4. Zemplín Michalovce 30, 5. Spartak Trnava 30, 6. Ruzomberok 28
Az első hat helyezett alkotja a rájátszás felsőházi mezőnyét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik