DAC: az utolsó fordulóban a második hely és a gólkirályi cím a tét

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 16:26
null
Kalmár Zsolt egy mesterhármassal gólkirály lehet a Fortuna Ligában (Fotó: Török Attila)
A záró fordulóhoz érkezett a szlovák Fortuna Liga – a DAC a 27. fordulóban Rózsahegyre látogat, a mérkőzés előtt a magyar válogatott középpályása, Kalmár Zsolt nyilatkozott.

 

A múlt heti győzelem után a Dunaszerdahelynek megmaradt az esélye, hogy megismételje a tavalyi második helyét. Ha a sárga-kékek szombaton egy ponttal többet szereznek, mint a Zilina, amely hazai pályán a Michalovcét fogadja, akkor Kalmárék nyakába ismét ezüstérem kerül.

,,A hétfői szabadnap után a heti gyakorlásokon nemcsak a szombati mérkőzésre készültünk, hanem már a következő idényre is. Jó hangulatban zajlottak az edzések, várjuk a csonka idény utolsó meccsét” – kezdte Kalmár Zsolt.

A DAC ellenfele a Ruzomberok lesz, amely az egyik legkellemetlenebb ellenfél a bajnokságban. Már hat meccse nem sikerült ellene győznie a felvidéki csapatnak.

„Nagyon egyszerű, de kellemetlen a rózsahegyi stílus. Maximálisan defenzív. Ha megszerzik a labdát, akkor előrevágják és páran loholnak utána. Nehéz feltörni a védelmi falukat. Mi azonban jó formában vagyunk, elszántak vagyunk, hogy megtörjük a hazai csapatot” – folytatta a csallóközi klub csapatkapitánya.

Két hete a Szlovák Kupa visszavágóján a dunaszerdahelyi vereség egyik oka a fáradtság volt, a játékosoknak nagyon sűrű volt a programja, a sérülések miatt Storck mesternek nem volt módja rotálni őket. A Rózsahegy pihentette a focistáit, ami meg is látszódott a pályán. Ma Rózsahegyen fordított lehet a helyzet. A sárga-kékek hét közben nem léptek pályára, míg a hazai csapat szerdán Szlovák Kupa-döntőt játszott, a Slovan ellen a játékosok maximálisan kihajtották magukat. Az egygólos vereség után óriási volt a csalódás az észak-szlovákiai csapatban. Maga Ján Haspra edző megjegyezte, hogy nagyon nehéz lesz felrázni a csapatát. A Ruzomberoknak is lesz miért játszania szombaton. A negyedik helyet szeretné elcsípni, hogy a legelőnyösebb helyről vághasson neki az Európa-liga-osztályozónak.

,,Majd meglátjuk, hogy lesz-e abból előnyünk, hogy az ellenfelünk szerdán játszott. Ha a hazaiak tudnak rotálni, akkor frissek lesznek. Ha nem, akkor a találkozó második felében döntő lehet a jó erőnlétünk. Motiváltak vagyunk. Győzni szeretnénk Rózsahegyen, és ha ez meglesz, akkor megvárjuk a Zsolna eredményét” – fogalmazott a 25 éves játékos.

A Fortuna Liga újraindítása után a magyar válogatott futballistája négy meccsen háromszor volt eredményes. Ennek köszönhetően kilenc gólnál tart. Három találattal van lemaradva a legjobb góllövő, jelenleg már a Sporting CP-ben játszó Andraz Sporar mögött.

,,Ha a csapattársaim állandóan engem fognak keresni, akkor minden lehetséges. Jó is lenne utolérni a szlovén támadót. Ehhez mesterhármast kellene elérnem, ami legutóbb néhány éve, a Lipcse fakócsapatában sikerült. Természetesen örülnék a gólkirályi címnek, de a legfontosabb a csapat eredménye. Szeretnénk ismét ezüstérmet szerezni” – mondta Kalmár Zsolt.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
Szombat, 18.00:
Rózsahegy (Ruzomberok)–Dunaszerdahely (DAC) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik