DAC: A győzelem az egyetlen elfogadható eredmény – Kalmár

Vágólapra másolva!
2020.08.14. 16:03
null
Kalmárék nagyszerűen kezdték a Fortuna Liga új idényét (Fotó: Lelkes Ernő)
Ha vért izzadva is, de 2–1-re győzött a DAC szerdán Garamszentkereszten a Pohronie ellen, így két forduló után hat ponttal állnak Kalmár Zsolték. Hogy a hatból kilenc legyen, ahhoz szombaton a Nyitra csapatát kell legyőzniük Dunaszerdahelyen, amire minden esély megvan.

„Nem téveszt meg minket, hogy a nyitraiak csak osztályozón hosszabbították meg az élvonalbeli tagságukat, kemény összecsapásra számítok ellenükmondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, a DAC 25 esztendős, 16-szoros magyar válogatott középpályása, egyben csapatkapitánya. – De itthon játszunk, vagyis a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, ennek szellemében lépünk pályára. Kilenc ponttal ott maradnánk a liga élmezőnyében.”

Szigorítást fontolgatnak
A koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt a szlovák járványügyi hatóság szigorítást rendelhet el szeptember 1-től a sportrendezvényeken a nézők ezer főben maximalizálásával. A július 1-jétől érvényben lévő határozat értelmében jelenleg a stadionok legfeljebb fél házzal működhetnek meccsnapokon.

Világi Oszkár tulajdonos 2014-es színre lépése óta hétszer csapott össze a DAC a Nyitrával a bajnokságban, s csak egyszer kapott ki tőle, a legutóbbi négy randevú alkalmával egyaránt győztesen hagyta el a harcmezőt. A nyitrai egyesület ráadásul nem a legszebb napjait éli, az elmúlt hónapokban óriási belharc dúlt a szlovák és az ukrán befektetői csoport között a tulajdonjog megszerzéséért. A jelek szerint végül szlovák tulajdonosa lesz a klubnak, amelynek több mint hétszázezer eurós adóssága van. A csapatot a királyhelmeci születésű Geri Gergely irányítja, aki ezt mondta a szombati mérkőzés kapcsán:

„A hétközi fordulóban idegenben vertük meg a Zsolnát, remélem, folytatjuk jó szereplésünket Dunaszerdahelyen.”

AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
SZLOVÁK FORTUNA LIGA
3. FORDULÓ
19.00:
Dunaszerdahely (DAC)–FC Nitra (Nyitra) – élőben az NSO-n!

Az élcsoport: 1. Slovan Bratislava 6 pont (10–0), 2. DAC 6 (8–1), 3. Spartak Trnava 6 (5–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik