Három év, három elbukott döntő – ez Messi és Argentína mérlege 2014 óta (Fotó: Action Images)

 

Mint ismert, az argentin válogatott 2016-ban is elveszítette a Copa América fináléját Chile ellen. A 0–0-ra végződő rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesek következtek. Messi (első rúgóként) elhibázta saját lövését, Argentína kikapott, a Barcelona ötszörös aranylabdás ásza pedig csalódottságában lemondta a válogatottságot.



Míg Messi karrierjének egyik legsötétebb pillanatát okozta a léc fölé vágott labda, egy chilei drukkert gazdaggá tehet.

A hírek szerint a labdát a kapu mögött megszerző Pedro Vasquez egy árverés keretében készül megválni a játékszertől.

„A labda napról napra értékesebb lesz, egyre kockázatosabb magamnál tartani. Esélyes, hogy eladom, de még semmi sem biztos. Jó érzés, hogy enyém ez a labda, de ha tovább emelkedik az értéke, megválok tőle” – idézi a Marca a chilei szurkolót, aki szerint az eddigi legmagasabb ajánlat 8.5 millió forintnak megfelelő összeg volt.