CIES: vajon milyen mutatóban áll lett csapat a világ élén?

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 17:10
null
A 20 éves Erling Haaland (balról) 23, míg a 19 esztendős Reinier 10 mérkőzésen lépett pályára a Bundesliga jelenleg zajló évadában (Fotó: AFP)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában kiderítette, hogy a világ 71 első osztályú labdarúgó-bajnokságában érintett 999 klubban az összjátékperc hány százalékát kapták 21 év alatti játékosok: ebben a tekintetben az öt topligában a Borussia Dortmund (28.5%) áll az élen, Magyarországon az MTK Budapest (23.3%) vezet, míg az abszolút ranglista élén a lett első osztályban szereplő FK Metta áll (88.1%), amelynek az átlagéletkora mindössze 19.9 (!) év.

 

A dán első osztályú bajnokság eddigi fordulóiban azFC Nordsjaelland együttesében a játékpercek 48.9 százalékát kapta 21 év alatt labdarúgó, így a 30 jelentősebb európai ligában ez a csapat áll az erre vonatkozó lajstrom élén.

Az öt nagy európai bajnokságot (Bundesliga, La Liga, Ligue1, Premier League, Serie A) tekintve a Borussia Dortmund vezet (28.5%), amelyet három francia csapat, a Nice (24.3), az AS Monaco (24.1) és Rennes (20.7) követ.

Mindent figyelembe véve a legnagyobb százalékot a Rigai Egyetem alakulata, az FK Metta érte el világszerte, pontosan 88.1-et. Érdekesség, hogy a gárda átlagéletkora mindössze 19.9 év. Mindezt figyelembe véve nem oly meglepő, hogy jelenleg a Virsliga utolsó előtti helyén áll. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a lett élvonalban eddig csupán négy fordulót rendeztek, és a Mettán kívül a Valmiera FC (51.5) is ott van a legjobb háromban a világon.

Az NB I-ben – ahogy az alábbi táblázatban is látható – a 27. forduló után az MTK Budapest vezetett (23.3) a Budafoki MTE (20.3) és a Puskás Akadémia FC (16.6) előtt, a sereghajtó a Mezőkövesd (0.0). Ebben az összevetésben utolsó előtti aFerencváros, a zöld-fehéreknéla játékpercek mindössze 1.9 százalékát kapták meg az utánpótláskorú labdarúgók.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik