CIES: egy PL-szerződés a legstabilabb, az olasz élvonalé a legtöbb „futballidegen”

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 12:18
null
Világviszonylatban is az élmezőnyben: jelenleg a New York Red Bulls adja a legfiatalabb átlagéletkorú csapatot az MLS-ben (Fotó: AFP)
Arányaiban a kínai bajnokságban foglalkoztatják a legtöbb 30 év feletti játékost, míg a legtöbb 21 év alatti futballista a brazil, az argentin és a francia élvonalban szerepel – derül ki a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) által kiadott legfrissebb, 15 élvonalbeli ligát vizsgáló felmérésből.

 

 

A CIES ezúttal a világ 15 különböző élvonalbeli bajnokságát – angol, argentin, ausztrál, brazil, chilei, dél-koreai, észak-amerikai (MLS), francia, japán, kínai, kolumbiai, mexikói, német, olasz, spanyol – vizsgálta olyan demográfiai szempontok irányából, mint a futballisták kora és származása.

A kimutatásból kiderült, hogy Kínában foglalkoztatják a legtöbb 30 év feletti játékost, az élvonalban igazolt futballisták 42.8 százaléka jár túl azon a bizonyos harmadik x-en. Érdekesen alakul a brazil bajnokság korfája, ahol ugyan az ötödik legtöbb 30 feletti szerepel, ám a legtöbb 21 év alatti – azaz még utánpótláskorú – játékost is ott találjuk (9.4 százalék). A fiatalok arányában élen jár még az argentin (9.3 százalék), illetve az európai topligák közül a francia (9.2 százalék).

A Ligue 1, azaz a francia élvonal átlagéletkora a legfiatalabb, a szerződéssel rendelkező 503 játékos 26.3 éves átlagot hoz. A második helyen a német élvonal, a Bundesliga áll 26.55 esztendővel, míg a harmadik az észak-amerikai profi liga, azaz az MLS 27.15-tel. Ahogyan az idős játékosok arányából is sejtenénk, Kínáé a legmagasabb átlag, az ott foglalkoztatott futballisták 28.65 éves eredményt hoznak.

A 15 bajnokság legfiatalabb átlagéletkorú csapata – a pályán eltöltött perceket is figyelembe véve – a New York Red Bulls 23.4 évvel. A legidősebb csapat a chilei CD Palestino 31.0 esztendővel.

A legtöbb saját nevelésű játékos – a CIES értelmezése szerint azon futballista, aki jelenlegi klubjában 15 és 21 éves kora közt legalább három idényt lehúzott – az argentin élvonalban szerepel, itt 29.4 százalék ez az arány. Chile 25 százalékkal a második, Kolumbia 23.5 százalékkal a harmadik. A lista legvégén az olasz élvonalat, a Serie A-t találjuk, itt a játékosok mindössze 7.4 százaléka tekinthető csapata saját nevelésének. Az MLS 9.2, a Bundesliga 10.1 százalékkal áll a sereghajtók között. Érdekesség, hogy míg az európai öt topliga átlaga 11.7 százalékra jön ki, addig a nem európai másik tíz bajnokságban 19.4 százalékkal találkozunk.

A legtöbb „futballidegent” – aki másik országból való és utánpótláskorában sem töltött el legalább három évet abban az országban, amelynek élvonalában jelenleg játszik – a Serie A foglalkoztatja. Egy csapatra átlagosan 11.45 nemzetiség jut, míg az összesített játékpercek 64 százalékát töltik nem az országban nevelkedettek a pályán. A második helyen az angol élvonal, azaz a Premier League áll, 10.05 nemzettel klubonként és 59.5 százalékos játékpercaránnyal. Az MLS 9.78 származási országgal és 58.8 százalékkal a harmadik.

A vizsgálat kitért arra is, egy adott igazolás átlagosan mennyi időt tölt a klubjában. Eszerint a Premier League-ben a legkisebb a „cserélődés”, 37 hónappal számolhatnak azok a futballisták, akik az angol élvonalban írnak alá. A második helyre a kínai liga futott be 36.7, a harmadikra a német 34.3 hónapos átlaggal. A kolumbiai élvonal a leginkább ingoványos talaj: egy játékosra 20 hónap jut egyazon állomáshelyen klubváltás nélkül. Persze ez jelentheti azt is, hogy a tehetségeket nagy számban és gyorsan importálják például épp Európába – bár tippünk szerint ez inkább az argentin bajnokság 21, és a brazil liga 22.4 hónapos átlagában játszik kulcsszerepet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik