CIES: az eredményein egyelőre nem látszik, de költekezésben világverő a Chelsea

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 16:11
null
A Transfermarkt szerint Mihajlo Mudrik 70 millió euróért érkezett Londonba (Fotó: Getty Images)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) bemutatta azt az ötven labdarúgóklubot, amely a legtöbbet költötte a játékospiacon a jelenlegi és a nyári átigazolási időszakban. Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) jelenleg tizedik helyen álló Chelsea – bónuszok nélkül – kilencmillió euró híján kétszer annyit, összesen 476 millió eurót költött játékosokra, mint a vonatkozó rangsorban második Manchester United (244). A lista első öt pozíciójában angol klub tanyázik.

 

A 476 millió euró csak a kezdet, a bónuszokkal együtt a Chelsea összesen 555 millió eurót fizethet azért a 15 játékosért, akit a vizsgált időszakban szerződtetett. A nagy költekezés egyelőre nem látszik a csapat eredményein, szeptember elején menesztették a klubot 2021-ben Bajnokok Ligája-győzelemre és Európai Szuperkupa-sikerre vezető Thomas Tuchelt. A menedzseri székbe érkező Graham Potterrel sem javult a Chelsea idény eleji döcögős formája, sőt...

A Premier League mostani idényében 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel csak a tabella tizedik helyén áll a csapat, a legutóbbi tíz bajnokijából kettőt nyert meg. Az együttes az FA-kupából és az angol Ligakupából egyaránt kiesett, a Bajnokok Ligájában viszont még versenyben van, az E-csoportot az élen zárta, a nyolcaddöntőben a Borussia Dortmunddal találkozik.

Az elmúlt két átigazolási szezon ötven legtöbbet költő csapata között a Leicester City kivételével a Premier League-ben szereplő összes többi klub neve meglelhető, a lista első öt helyére csak angol együttes fért fel. Sorrendben: Chelsea (476 millió euró), Manchester United (244), West Ham United (191), Wolverhampton FC (179), Nottingham Forest (177).

A többi bajnokság néhány élcsapata közül a Paris Saint-Germain (175) a hatodik, a Barcelona (162) a hetedik, a Bayern München (148) a kilencedik, a Borussia Dortmund (97) a tizenhetedik, a Napoli (96), a tizennyolcadik, míg a Real Madrid (82) a huszonharmadik helyen áll. Érdekesség, hogy a 15. pozícióban a holland élvonalban érdekelt Ajax (113) található meg. A top ötvenben egyetlen Európán kívül szereplő klub van, a brazil Flamengo, amely 38 millió eurót költött, ezzel a 45. a lajstromban.

A JELENLEGI ÉS A NYÁRI átigazolási időszakban LEGTÖBBET KÖLTÖTT KLUBOK
Játékosokra költött összeg (millió euró) Bónuszokkal (millió euró) Szerződtetett játékosok száma
1. Chelsea FC 476 555 15
2. Manchester United 244 272 7
3. West Ham United 191 237 10
4. Wolverhampton FC 179 203 11
5. Nottingham Forest 177 233 18
6. Parist Saint-Germain 175 191 7
7. FC Barcelona 162 203 7
8. Arsenal FC 157 173 6
9. Bayern München 148 185 7
10. Leeds United 147 179 9
11. Manchester City 142 152 4
12. Newcastle United 134 144 6
13. Liverpool FC 128 171 6
14. Tottenham Hotspur 124 163 5
15. AFC Ajax 113 125 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik