CIES: a Benfica akadémiája termeli a legtöbb bevételt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 22:10
null
Joao Félix, a Benfica akadémiájának büszkesége – immár az Atlético Madrid mezében (Fotó: AFP)
A Benfica akadémiája tett szert a legtöbb bevételre saját nevelésű labdarúgók eladásából – derült ki a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legutóbb publikált kutatásából, amelyben a svájci központú intézet munkatársai a 2015 júliusa óta kötött szerződéseket vizsgálták.

 

A portugál Benfica 379 millió eurós bevétellel vezeti a listát a Real Madrid (330 millió) és a 2015 óta áruba bocsátott akadémistái révén elkönyvelt bevétele 63 százalékát Kylian Mbappé eladásából szerző Monaco (285 millió) előtt.

A számítás során azokat a labdarúgókat vették figyelembe, akik 15 és 21 éves koruk között legalább három évet eltöltöttek az adott klub akadémiáján, és akiket nevelőegyesületük 2015 nyara után adott el.

A közép-európai térségből két klub került be az első ötvenbe: a 140 millió eurót kasszírozó RB Salzburg (legdrágább „tétele” a pillanatnyilag a Leicester Cityben futballozó Patson Daka volt), valamint a 135 milliós bevételt elkönyvelő Dinamo Zagreb, amelynek konyhájára Dani Olmo (ma már RB Leipzig) eladása hozta a legtöbb pénzt.

A nemzeti rangsort az angol akadémiák vezetik 2.03 milliárd eurós bevétellel a francia (1.61 milliárd), a spanyol (1.39 milliárd), az olasz (1.11 milliárd), a brazil (951 millió), a német (916 millió), a portugál (788 millió), a holland (709 millió) és az argentin (566 millió) klubok előtt.

A LEGTÖBB BEVÉTELT TERMELŐ 10 KLUB (2015–)
Millió euró Klub A legdrágábban eladott játékos… …és az ügylet részesedése a teljes bevételből
379 Benfica (portugál) Joao Félix 32%
330 Real Madrid (spanyol) Álvaro Morata 24%
285 Monaco (francia) Kylian Mbappé 63%
283 Ajax (holland) Matthijs de Ligt 30%
270 Lyon (francia) Alexandre Lacazette 22%
213 Leverkusen (német) Kai Havertz 47%
211 Atalanta (olasz) Amad Diallo 19%
210 Chelsea (angol) Tammy Abraham 21%
209 Sporting CP (portugál) Joao Mário 22%
171 Liverpool (angol) Raheem Sterling 41%
AZ 50-ES LISTA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik