Chapecoense: a túlélők meglátogatták a repülőgép-baleset helyszínét

Vágólapra másolva!
2017.05.10. 15:23
null
Emlékhely a tragédia helyszínén (Fotó: AFP)
Egy hónappal ezelőtt hazai pályán 2–1-re győzött a Chapecoense labdarúgócsapata a kolumbiai Atlético Nacional ellen a dél-amerikai Szuperkupa-párharc első mérkőzésén. A magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezendő visszavágó előtt a novemberi repülőgép-szerencsétlenség túlélői ellátogattak a baleset helyszínére és megemlékeztek az áldozatokról.

 

A tavalyi tragédiát túlélő Hélio Neto, Alan Ruschel és Jakson Follmann ellátogatott a medellini kórházba, ahol a szerencsétlenséget követően sürgősségi ellátásban részesültek.

„Igazán érzelemdús volt számunkra ez a találkozás, hiszen így láthattuk a munkánk eredményét” – nyilatkozta a kórház részéről dr. Ferney Alexander.

chape
chape


„Örülök, hogy visszatérhettem ide és köszönetet mondhattam ezeknek az embereknek” – nyilatkozta Alan Ruschel, aki a gerincsérüléséből lábadozik, de nem adta fel a reményt, hogy hamarosan pályára léphessen.

„Az orvosok szerint a felépülésem csodaszámba megy. Már tudok edzeni, és reményeim szerint húsz nap múlva hivatalos mérkőzésen is pályára léphetek. Hihetetlen, de igaz” – idézte a védőt az El Colombiano de Medellín újság.

chape629
chape629


Hélio Neto, Ruschel, valamint a balesetben a jobb lábát elveszítő kapus, Jakson Follman kedden eljutott a baleset helyszínére is, hogy a hegyen emlékezhessenek elveszített barátaikra.

chape629
chape629

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik