Bulgária: egyesült a CSZKA Szófia és a Liteksz Lovecs

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 16:01
A 2015–2016-os szezonban még a harmadosztályban szereplő CSZKA Szófia a következő idényt már újra a bolgár labdarúgó-bajnokság élvonalában töltheti, miután egyesült a Liteksz Loveccsel és a Csavdar Etropoléval.

A CSZKA Szófiát 2015-ben az adósságai miatt a harmadosztályba sorolták, amelyben gyakorlatilag nem volt ellenfele, húszpontos előnnyel lett bajnok, ráadásul első harmadosztályú csapatként megnyerte a Bolgár Kupát.

A CSZKA tehát a másodosztályban folytathatná szereplését, ám a bolgár szövetség licencadó bizottságától megkapta az első osztályba szóló indulási engedélyt, miután egyesült két klubbal.

A két egylet közül a nevesebb egyértelműen a Liteksz Lovecs, amely négyszeres első osztályú bajnok, a legutóbbi szezonban azonban kizárták az élvonalból, miután játékosai levonultak a pályáról a Levszki Szófia elleni bajnokin, tiltakozva a játékvezető ítéletei ellen.

A fúzióban részt vevő harmadik egyesület a Csavdar Etropole, amely a 2014–2015-ös idényben a negyedik ligában játszott, a legutóbbi kiírásban viszont nem indult el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik